A tudás számít, nem a bicepsz - a macsó társadalomnak lőttek
A tudásalapú világban a nők lepipálják a férfiakat. Egyelőre inkább a háttérből irányítják a szálakat, mivel számtalan akadály (előítéletek, ellenállás, családi teendők) nehezíti előrejutásukat. De a pénzt és vele a hatalmat kezdik megszerezni. A nemek közötti egyenlőségre törekvő országok, vállalatok által hozott intézkedések révén egyre több nő bizonyíthat CEO szinten is. Közben megdőlni látszanak a nőkkel kapcsolatos sztereotípiák, például az, hogy túl érzelmesek, nem alkalmasak túl magas pozícióra. Hazánkban egyelőre kevésbé érzékelhető ez a szolgáltató szektor által generált jelenség. Ha azonban egyszer kijutnak a vezetés útvesztőjéből, a macsó társadalomnak annyi.
A „nemek harca” vészesen hasonlít Robert Merle az 1974-ben megjelent Védett férfiak (Les hommes protégés) című szatirikus regényében leírtakhoz; amely a Wikipédia szerint "a férfi-nő viszony paradox eltorzulását ábrázolja”. A történet az 1980-as évek Amerikájában játszódik. Bár feltételezhető, hogy az olvasó ismeri a regényt, érdemes felidézni a könyv végén megjelenő társadalmi berendezkedést. A regényben a hatalomváltás után, a mérsékeltebb, liberális feministák alkotta új rend „egy olyan nemi forradalmat szentesített, amely példa nélkül áll a világtörténelemben. […]Minden hatalmat az anyák vesznek át és „ezzel megint intézményessé válik a férfiak és a nők közti egyenlőtlenség, csak éppen fordítva”, s ez „a nő felszabadításának ez az ára”. A „nő törvénykönyve” egyetlen szülőt ismer el: az anyát. A gyerek nem ró semmilyen kötelezettséget a férfira, de jogai sincsenek. A férfinak csak biológiai szerepe marad: nemző, de apa, irányító már nem. Társadalmi hatalmát tapintatosan felszámolják. Az új Amerika új jelszava az újranépesedés. Az anyaság már nem akadálya a (politikai) karriernek, éppen ellenkezőleg. Számtalan előnnyel jár, továbbá társadalmi presztízs társul hozzá. Az anyának jelentős gyermekgondozási segélyt, szociális juttatásokat és adókedvezményeket, éjjel-nappal működő bölcsődéket biztosít a kormány a születésszám növelése érdekében. Különféle kedvezményeket kapnak azok a cégek, ahol nő a tulajdonos vagy vezető. A leányok öröklését támogatják, így megszerezik az Egyesült Államok termelőeszközeinek több mint háromnegyedét. (Forrás: Robert Merle: Védett férfiak. Európa Könyvkiadó 2. kiadás Budapest, 1980. )
Ki nyeri a nemek harcát?
Amerikában a nők túllépnek a férfiakon: az iskolában, a munkahelyeken és otthon. Az elmúlt 2000 évben a férfiak voltak a falkavezérek, de ennek vége - kezdte igen érdekes előadását Bruck Gábor, a Sawyer Miller Group Vezetői Akadémia képviseletében Hanna Rosin The End of Men: And the Rise of Women címmel megjelent könyvét idézve. A kérdés az, hogy a világjelenség átmeneti, vagy tényleg befellegzett a fiúknak. A szakember által bemutatott felmérések, újságcikkek, adatok (lásd keretes írásunkat - A szerk.) a gazdasági átrendeződésből eredő kulturális változást hivatottak alátámasztani. A nők helyzeti előnye a szolgáltató szektor előretöréséből és igényéből ered. Ott intelligenciára, nyílt kommunikációra, rugalmasságra, mások meghallgatására, jó nyelvérzékre, multitaskingre van szükség. Ezekben pedig a férfiak nem jeleskednek - mondta a szakember a Világgazdaság Nők az üzleti csúcson 2015 című konferenciáján.

Neves újságok címoldalain, mint a The New York Times, a férfiak régi vágású, izomagyú, alkalmazkodásra képtelen másodosztályú polgárként jelennek meg - akár Merle regénye végén-, akire - cardboard man - a modern gazdaság nem tart igényt. Az önmagát formáló, adaptív, nőies, empatikus, türelmes, problémamegoldó - plastic woman - ez kell az új világban.
Vége a macsó mentalitásnak
A cikkek azt sugallják, amit a Financial Times is, a macsó mentalitásnak vége, a nőknél van a pénz és a döntés. Ha a férfi nem alkalmazkodik az új igényekhez, végleg beleragadhat ebbe a szerepbe. Bruck Gábor a folyamatban jelentős szerepet játszó oktatásra is kitért. A fiúk itt hátrányban vannak a nők érdeklődési körére szabott tananyag, a csendes, fegyelmezett viselkedést jutalmazó rendszer miatt. A számok magukért beszélnek: Afrika kivételével minden kontinensen lényegesen több nő diplomázik, mint férfi. Két diplomás férfira három nő jut. - A nők jobban és többet tanulnak. A tudásalapú világban lepipálják a férfiakat, akik nem elég rugalmasak - fogalmazott Bruck Gábor. A nemek közötti elhalványuló fizikai különbségek egy koppenhágai fotós képsorozatával válnak nyilvánvalóvá. - A nagy bicepsznek nincs jelentősége, de a tudásnak igen - mondta a szakember.
Új vezetői kultúra formálódik
Megdőlni látszanak a nőkkel kapcsolatos sztereotípiák, például az, hogy túl érzelmesek és nem alkalmasak magas pozícióra. A Columbia Business School and the Maryland Egyetem tanulmánya, amely 1500 céget vizsgált 15 évre visszamenőleg, arra jutott, ahol a topvezetők között sok a nő, ott jobbak a tőzsdei eredmények. Egy másik, több ezer vezető vizsgálatán alapuló felmérésből pedig az derült ki, 16 képességből 14-ben szignifikánsan jobbak a nők. Mivel jobban bánnak a kockázattal és hosszabb távra gondolkodnak, az a 100 ezer portfólió elemezésén alapuló kutatás sem tűnik hihetetlennek, amely szerint a nők befektetései 15 százalékkal többet hoztak, mint ellenkező nemű társaiké.
„Mike, nem mennél haza? Holnap nehéz napom lesz.”
Mindeközben a férfi kiszolgáltatottsága is erősödik. A Der Spiegel a mozgásképtelenné tett férfit ábrázolja főoldalán. - Sok nő inkább egyedül marad, mint hogy hozzámenjen egy férfihoz, aki nem keres pénzt - mondta Bruck Gábor egy másik igen érdekes kulturális változásra áttérve, amelyről a Business Insider is ír. Az új egyetemi kultúrában nevelkedő, tanuló lányok inkább a szingli életet választják az értéktelen kapcsolat fenntartása helyett, mert a munka, az ambíció, a jövő biztonsága fontosabb nekik, mint a „rendes lány” imidzs biztosítása. Persze eközben rövid távú kapcsolatokat létesítenek férfiakkal, úgymond használják őket.
Több nőt a vezetésbe
Paradox módon a vezetés csúcsán középosztálybeli, fehér férfiak ülnek, ez világjelenség. - Az ILO idén februárban közzé tett globális kiadványában megállapítja, növekedés van, de szegregáció. A nők se vezetési szinten, sem horizontális szinten nem ugyanabban a pozícióban vannak, mint férfi társaik. Az Európai Bizottság pedig arra hívta fel a tagországok figyelmét, jó lenne, ha a női vezetők aránya elérné a negyven százalékot a felügyelő bizottságokon belül - kezdte előadását Dr. Nagy Beáta a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia és Társadalomtudományi Intézet egyetemi docense.
Nagy Beáta
Magyarországon, ahol macsó társadalom működik, pedig különösen érzékelhető a nők mellőzése magas posztokon. - Sem bérekben, sem lehetőségekben nincs egyenlőség. Sok esetben éppen ezért önszántukból mondanak nemet, mert nem látják a küzdelem értelmét, túl sok áldozatot kellene hozniuk - mondta korábban a HR Portálnak Adriány Kincső, a HBLF ügyvezető igazgatója.
Norvégiában és az Egyesült Királyságban több esélyt kapnak a nők. Előbbi negyven százalék feletti női vezetők arányt ért el kvótával. Utóbbiban a női vezetők aránya megközelíti huszonöt százalékot a cégek ösztönzése által.
A vezetés útvesztőjében vannak a nők
A nők előrejutását számtalan csavar, láthatatlan akadály, esetleg zsákutca nehezíti, amelyekre találóbb a labirintus (A. H. Eagly-L. L. Carli) kifejezés az üvegplafonnál. Ez lehet az elvárt vezetési stílus, a nőkkel szembeni előítéletek, az ellenállás a nők vezetővé válásával szemben, valamint a család. - A környezet csak bizonyos pozíciókban szereti a nőket - jelentette ki Nagy Beáta. Az egyetemi docens úgy véli, addig amíg a házi munka és a családi teendők háromnegyed részét a nők végzik szerte a világon, lényegesen kevesebb időt és energiát tudnak szánni a karrierjükre, ezért olyan korlátozott az előrejutásuk.
Önbeteljesítő jóslatként működnek az előítéletek
Érdekesség, hogy a többség indirekt módon diszkriminál és csoport színű általánosításokat vetít ki az egyénekre. - A sztereotípiákkal az a baj, hogy félrevezetnek, és meggátolnak minket abban, hogy az egyént nézzük az adott kontextusban. Nem tudjuk befogadni az új információt vele kapcsolatban, mert mindig csak a sémát látjuk - magyarázta az egyik legnagyobb problémát Nagy Beáta. Az előítéletek visszahatnak az egyén teljesítményére: akár pozitívak, akár negatívak, önbeteljesítő jóslatként működnek, melyet amerikai kísérletek igazoltak.
Kettős kötés: mindig lesz mit kritizálni a nőkön
A nőkhöz rendelt tulajdonságok - pl. kedvesek, barátságosak, érzékenyek - távol tartják őket a vezetői pozíció elvállalásától, lassítják karrierjüket és paradox helyzetek elé állítják őket - közölte Nagy Beáta. És az is igen problematikus, hogy ellentmondó elvárásokkal szembesülnek a nők. - Ha a nemi sztereotípiákkal összhangban működnek a nők, akkor könnyen mondják rájuk, hogy nem kompetensek, mert túl lágyak, nem elég vezetői tulajdonságokat mutatnak. Ugyanakkor ha a nemi sztereotípiáknak ellentmondóan cselekednek, akkor azt mondják rájuk, hogy nagyon férfiasak, túlságosan határozottak, dominánsak. Ezt kettősnek kötésnek hívja a szakirodalom, mert soha nem lehetnek olyan helyzetben, hogy ne kritizálják őket - közölte az egyetemi docens. Ahhoz, hogy ugyanabban a pozícióba kerüljön egy nő, kompetensebbnek kell lennie, mint egy férfinak. A szervezeti sikerhez azonban nem csak kompetensnek, szerethetőnek, szimpatikusnak is kell lenni. Ez szintén 22-es csapdája - tette hozzá Nagy Beáta.
Női főnököt? Csak azt ne!
A Gallup kutatása rámutat arra a tényre, az amerikaiak még mindig férfi vezetőt választanának egy új állásba kerülve. Hazánkban a közszférában - ahol elég sok a női vezető- a férfiak különösen erősen elutasítják a női - legyen köz- vagy versenyszférában - vezetőket. „Imre: Egy férfi vezetőnél, én úgy érzem, felhozok egy témakört és meg lehet beszélni vele logikusan, ésszerűen, frekventáltan. Egy hölgynél ez borzasztó. Döntenek az alapján, hogy én aznap milyen ingben mentem be dolgozni, hogy ültem le, hogy néztem rá…”
A multinacionális vállalatoknál pedig ellentmondásos a magas pozíciót betöltő nők megítélése. Bár szakmai tudásukat elfogadják, túl férfiasnak, agresszívnak, határozottnak látják őket, különösen ha túl gyorsan - hat hónap után - visszatérnek a szülési szabadságról. „Ha egy nő feljut, mondjuk vezető lesz, a szakmai tudása magasabb, mint egy férfié. Viszont az embereket szerintem nem tudja úgy irányítani, mint egy férfi főnök.” - mondta egy multinacionális vállalat alkalmazottja.
„Not me” - velem ez még soha nem fordult elő
A női vezetők elutasítására vonatkozó társadalmi gyakorlatok csökkenéséhez, megszűnéséhez a szervezeteknek „meg kell szabadítaniuk” a nemi sztereotípiák káros hatásaitól a munkahelyi környezetet. Továbbá szükséges a nők alkalmasságának megmutatása, világos és hatékony kommunikáció, környezet formálása, sztereotipizálás hárítása, továbbá a probléma nyílt vállalása. - Addig, amíg maguk a nők nem fogalmazzák meg, hogy valamilyen módon diszkriminálták őket, nagyon nehéz továbblépni és támogatnia a többieket - fejtette ki Nagy Beáta.
Ki nyeri a nemek harcát?
Amerikában a nők túllépnek a férfiakon: az iskolában, a munkahelyeken és otthon. Az elmúlt 2000 évben a férfiak voltak a falkavezérek, de ennek vége - kezdte igen érdekes előadását Bruck Gábor, a Sawyer Miller Group Vezetői Akadémia képviseletében Hanna Rosin The End of Men: And the Rise of Women címmel megjelent könyvét idézve. A kérdés az, hogy a világjelenség átmeneti, vagy tényleg befellegzett a fiúknak. A szakember által bemutatott felmérések, újságcikkek, adatok (lásd keretes írásunkat - A szerk.) a gazdasági átrendeződésből eredő kulturális változást hivatottak alátámasztani. A nők helyzeti előnye a szolgáltató szektor előretöréséből és igényéből ered. Ott intelligenciára, nyílt kommunikációra, rugalmasságra, mások meghallgatására, jó nyelvérzékre, multitaskingre van szükség. Ezekben pedig a férfiak nem jeleskednek - mondta a szakember a Világgazdaság Nők az üzleti csúcson 2015 című konferenciáján.
Neves újságok címoldalain, mint a The New York Times, a férfiak régi vágású, izomagyú, alkalmazkodásra képtelen másodosztályú polgárként jelennek meg - akár Merle regénye végén-, akire - cardboard man - a modern gazdaság nem tart igényt. Az önmagát formáló, adaptív, nőies, empatikus, türelmes, problémamegoldó - plastic woman - ez kell az új világban.
Vége a macsó mentalitásnak
A cikkek azt sugallják, amit a Financial Times is, a macsó mentalitásnak vége, a nőknél van a pénz és a döntés. Ha a férfi nem alkalmazkodik az új igényekhez, végleg beleragadhat ebbe a szerepbe. Bruck Gábor a folyamatban jelentős szerepet játszó oktatásra is kitért. A fiúk itt hátrányban vannak a nők érdeklődési körére szabott tananyag, a csendes, fegyelmezett viselkedést jutalmazó rendszer miatt. A számok magukért beszélnek: Afrika kivételével minden kontinensen lényegesen több nő diplomázik, mint férfi. Két diplomás férfira három nő jut. - A nők jobban és többet tanulnak. A tudásalapú világban lepipálják a férfiakat, akik nem elég rugalmasak - fogalmazott Bruck Gábor. A nemek közötti elhalványuló fizikai különbségek egy koppenhágai fotós képsorozatával válnak nyilvánvalóvá. - A nagy bicepsznek nincs jelentősége, de a tudásnak igen - mondta a szakember.Érdekes számok
- Becslések szerint 2030-ra a nemzeti vagyon hatvan százaléka női kézben lesz. Ma ez ötven százalék.
- Fortune magazin: ötven legbefolyásosabb ember közül 15 nő
-A milliomosok 45 százaléka nő.
- A gazdag nők száma kétszer olyan gyorsan növekszik, mint a tehetős férfiaké.
- A cégek negyven százaléka női kézben van az Egyesült Államokban.
- A befektetni képes amerikaiak negyven százaléka nő.
- Az 5 millió dollárnál nagyobb értékű ingatlanok 48 százaléka nők kezében van, szemben a férfiak 35 százalékával.
- Kínában a vállalkozók negyven százaléka nő.
-Wall Street Jorunal: A városok 98 százalékában a fiatal nők medián jövedelme magasabb, mint a kortárs fiúké.
- Brazíliában is a nők egyharmada többet keres, mint a férje.
- Ma a családok többet invesztálnak a lányokba, mint a fiúkba.
- New England Centenarian Study: a nők tovább élnek öt, hat hét vagy akár tíz évvel. A 100 - éven felüliek 85 százaléka nő.
- A diplomások 70 százaléka nő. A PhD hallgatók 62 százaléka nő.

Megdőlni látszanak a nőkkel kapcsolatos sztereotípiák, például az, hogy túl érzelmesek és nem alkalmasak magas pozícióra. A Columbia Business School and the Maryland Egyetem tanulmánya, amely 1500 céget vizsgált 15 évre visszamenőleg, arra jutott, ahol a topvezetők között sok a nő, ott jobbak a tőzsdei eredmények. Egy másik, több ezer vezető vizsgálatán alapuló felmérésből pedig az derült ki, 16 képességből 14-ben szignifikánsan jobbak a nők. Mivel jobban bánnak a kockázattal és hosszabb távra gondolkodnak, az a 100 ezer portfólió elemezésén alapuló kutatás sem tűnik hihetetlennek, amely szerint a nők befektetései 15 százalékkal többet hoztak, mint ellenkező nemű társaiké. „Mike, nem mennél haza? Holnap nehéz napom lesz.”
Mindeközben a férfi kiszolgáltatottsága is erősödik. A Der Spiegel a mozgásképtelenné tett férfit ábrázolja főoldalán. - Sok nő inkább egyedül marad, mint hogy hozzámenjen egy férfihoz, aki nem keres pénzt - mondta Bruck Gábor egy másik igen érdekes kulturális változásra áttérve, amelyről a Business Insider is ír. Az új egyetemi kultúrában nevelkedő, tanuló lányok inkább a szingli életet választják az értéktelen kapcsolat fenntartása helyett, mert a munka, az ambíció, a jövő biztonsága fontosabb nekik, mint a „rendes lány” imidzs biztosítása. Persze eközben rövid távú kapcsolatokat létesítenek férfiakkal, úgymond használják őket.
Több nőt a vezetésbe
Paradox módon a vezetés csúcsán középosztálybeli, fehér férfiak ülnek, ez világjelenség. - Az ILO idén februárban közzé tett globális kiadványában megállapítja, növekedés van, de szegregáció. A nők se vezetési szinten, sem horizontális szinten nem ugyanabban a pozícióban vannak, mint férfi társaik. Az Európai Bizottság pedig arra hívta fel a tagországok figyelmét, jó lenne, ha a női vezetők aránya elérné a negyven százalékot a felügyelő bizottságokon belül - kezdte előadását Dr. Nagy Beáta a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia és Társadalomtudományi Intézet egyetemi docense.
Nagy BeátaMagyarországon, ahol macsó társadalom működik, pedig különösen érzékelhető a nők mellőzése magas posztokon. - Sem bérekben, sem lehetőségekben nincs egyenlőség. Sok esetben éppen ezért önszántukból mondanak nemet, mert nem látják a küzdelem értelmét, túl sok áldozatot kellene hozniuk - mondta korábban a HR Portálnak Adriány Kincső, a HBLF ügyvezető igazgatója.
A HBLF kutatás: hazánkban TOP 200 vállalatok a legfelső CEO szinten 9 százalék a nő. Szemben az uniós 3 százalékkal, az amerikai a S&P 500 körében jelen levő 5 százalékkal. Az igazgatóságokban 15 százalékról beszélünk, ami alacsonyabb az EU 18 százalékos átlagától és az USA 19 százalékos átlagától is. A menedzsment szintjén hazánkban 17 százalékot képviselnek, mely jelentősen elmarad az USA legnagyobb tőzsdén jegyzett vállalatok női felsővezetői 25 százalékos részvételétől.
A női miniszterek száma is igen alacsony szerte a világban. Hazánkban nincs is. A világ 195 országából csak 17 büszkélkedhet női miniszterelnökkel.
A női miniszterek száma is igen alacsony szerte a világban. Hazánkban nincs is. A világ 195 országából csak 17 büszkélkedhet női miniszterelnökkel.
Norvégiában és az Egyesült Királyságban több esélyt kapnak a nők. Előbbi negyven százalék feletti női vezetők arányt ért el kvótával. Utóbbiban a női vezetők aránya megközelíti huszonöt százalékot a cégek ösztönzése által.
A vezetés útvesztőjében vannak a nők
A nők előrejutását számtalan csavar, láthatatlan akadály, esetleg zsákutca nehezíti, amelyekre találóbb a labirintus (A. H. Eagly-L. L. Carli) kifejezés az üvegplafonnál. Ez lehet az elvárt vezetési stílus, a nőkkel szembeni előítéletek, az ellenállás a nők vezetővé válásával szemben, valamint a család. - A környezet csak bizonyos pozíciókban szereti a nőket - jelentette ki Nagy Beáta. Az egyetemi docens úgy véli, addig amíg a házi munka és a családi teendők háromnegyed részét a nők végzik szerte a világon, lényegesen kevesebb időt és energiát tudnak szánni a karrierjükre, ezért olyan korlátozott az előrejutásuk.
Önbeteljesítő jóslatként működnek az előítéletek
Érdekesség, hogy a többség indirekt módon diszkriminál és csoport színű általánosításokat vetít ki az egyénekre. - A sztereotípiákkal az a baj, hogy félrevezetnek, és meggátolnak minket abban, hogy az egyént nézzük az adott kontextusban. Nem tudjuk befogadni az új információt vele kapcsolatban, mert mindig csak a sémát látjuk - magyarázta az egyik legnagyobb problémát Nagy Beáta. Az előítéletek visszahatnak az egyén teljesítményére: akár pozitívak, akár negatívak, önbeteljesítő jóslatként működnek, melyet amerikai kísérletek igazoltak.
Kettős kötés: mindig lesz mit kritizálni a nőkön
A nőkhöz rendelt tulajdonságok - pl. kedvesek, barátságosak, érzékenyek - távol tartják őket a vezetői pozíció elvállalásától, lassítják karrierjüket és paradox helyzetek elé állítják őket - közölte Nagy Beáta. És az is igen problematikus, hogy ellentmondó elvárásokkal szembesülnek a nők. - Ha a nemi sztereotípiákkal összhangban működnek a nők, akkor könnyen mondják rájuk, hogy nem kompetensek, mert túl lágyak, nem elég vezetői tulajdonságokat mutatnak. Ugyanakkor ha a nemi sztereotípiáknak ellentmondóan cselekednek, akkor azt mondják rájuk, hogy nagyon férfiasak, túlságosan határozottak, dominánsak. Ezt kettősnek kötésnek hívja a szakirodalom, mert soha nem lehetnek olyan helyzetben, hogy ne kritizálják őket - közölte az egyetemi docens. Ahhoz, hogy ugyanabban a pozícióba kerüljön egy nő, kompetensebbnek kell lennie, mint egy férfinak. A szervezeti sikerhez azonban nem csak kompetensnek, szerethetőnek, szimpatikusnak is kell lenni. Ez szintén 22-es csapdája - tette hozzá Nagy Beáta.
Női főnököt? Csak azt ne!
A Gallup kutatása rámutat arra a tényre, az amerikaiak még mindig férfi vezetőt választanának egy új állásba kerülve. Hazánkban a közszférában - ahol elég sok a női vezető- a férfiak különösen erősen elutasítják a női - legyen köz- vagy versenyszférában - vezetőket. „Imre: Egy férfi vezetőnél, én úgy érzem, felhozok egy témakört és meg lehet beszélni vele logikusan, ésszerűen, frekventáltan. Egy hölgynél ez borzasztó. Döntenek az alapján, hogy én aznap milyen ingben mentem be dolgozni, hogy ültem le, hogy néztem rá…”
A multinacionális vállalatoknál pedig ellentmondásos a magas pozíciót betöltő nők megítélése. Bár szakmai tudásukat elfogadják, túl férfiasnak, agresszívnak, határozottnak látják őket, különösen ha túl gyorsan - hat hónap után - visszatérnek a szülési szabadságról. „Ha egy nő feljut, mondjuk vezető lesz, a szakmai tudása magasabb, mint egy férfié. Viszont az embereket szerintem nem tudja úgy irányítani, mint egy férfi főnök.” - mondta egy multinacionális vállalat alkalmazottja.
„Not me” - velem ez még soha nem fordult elő
A női vezetők elutasítására vonatkozó társadalmi gyakorlatok csökkenéséhez, megszűnéséhez a szervezeteknek „meg kell szabadítaniuk” a nemi sztereotípiák káros hatásaitól a munkahelyi környezetet. Továbbá szükséges a nők alkalmasságának megmutatása, világos és hatékony kommunikáció, környezet formálása, sztereotipizálás hárítása, továbbá a probléma nyílt vállalása. - Addig, amíg maguk a nők nem fogalmazzák meg, hogy valamilyen módon diszkriminálták őket, nagyon nehéz továbblépni és támogatnia a többieket - fejtette ki Nagy Beáta.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
További cikkek
A teljesítményértékelések 98%-a kudarc? Amit a HR-esek sem mernek kimondani
Az éves teljesítményértékelés sok cégnél még mindig alapgyakorlat – miközben a HR-vezetők többsége sem hisz benne. Elavult rendszer, kellemetlen... Teljes cikk
Rangos elismerés: Dr. Teszárné Dr. Nagy Marianna az Év Női Menedzsere
A legtöbb közönségszavazattal Dr. Teszárné Dr. Nagy Marianna, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság laborvezetője lett az Év Női Menedzsere... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Felmérés: a magyar női vállalkozók és vezetők túlterheltek 3 hete
- Rangos elismerés: Dr. Teszárné Dr. Nagy Marianna az Év Női Menedzsere 3 hete
- Hogyan lesz egy nő felsővezető? 1 hónapja
- Felmérés: a vezetők nem mindig empatikusak, de ez előny is lehet 1 hónapja
- Ha nincs nő a vezetésben, az üzlet bánja – mutatjuk a legfrissebb adatokat 1 hónapja
- Ha magaddal nem vagy tisztában, minek irányítanál másokat? Önismeret és a vezetői szerep 1 hónapja
- "Gondolkodik, mielőtt beszél?" – vezetőknek való választ adott az olimpiai bajnok 1 hónapja
- A wellbeing-paradoxon: kinek a dolga, hogy jól legyünk a munkahelyen? 2 hónapja
- Tudatos felkészülés a következő lépcsőfokra - tapasztalatok a HBLF X Mentor Programból 2 hónapja
- Élet 50 felett: már nem a karrier, hanem az én számít igazán 2 hónapja
- 10 követelés, ami minden dolgozót érint – országos petíció indult a bérek és a munkafeltételek miatt 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?