A versenyszférában támogatja a foglalkoztatást a munkahelyvédelmi akcióprogram
2015 január 1-től kibővült a kormány munkahelyvédelmi akcióprogramja annak érdekében, hogy a munkaadók minél több kisgyerekes édesanyát alkalmazzanak. Erről tartott ma sajtótájékoztatót Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár és Kovács Zoltán kormányszóvivő.
A munkahelyvédelmi akcióprogram 2015-ös bővítése elsősorban a kisgyermekes nőket érinti, az ő foglalkoztatásukat célozza meg.
Ennek érdekében január 1-jétől további kedvezményt jelent a munkáltatóknak, hogy a részmunkaidőben dolgozók után is ugyanazt a támogatást adja az állam, mint teljes munkaidő esetén. Ráadásul jogszabály írja elő, hogy ha egy kisgyermekes nő részmunkaidőben szeretne dolgozni, ezt biztosítani kell 3 évig, illetve több gyermek esetén 5 évig
A női munkanélküliség jelenleg 7,2 százalékos, 2010-ben 10,5 százalék volt. Ma 57 százalékon van a nők foglalkoztatása, 2010-ben 50 százalékon állt ez az arány.
A munkahelyvédelmi akcióterv 800 ezer embert ért el az elmúlt két évben, akik mindannyian a versenyszférában dolgoznak. 2014-ben 222 milliárd forint kedvezmény maradt ilyen módon a munkaadóknál.
11,3 százalékról indult a munkanélküliség 2010-ben, most 7 százalék körül jár, várhatóan egy-másfél éven belül 6 százalék lesz. 1992-ben volt ilyen magas a foglalkoztatottság.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?