kapubanner for mobile

A vezetők sürgetik az AI bevezetését, a munkavállalók nem örülnek

A vezérigazgatók nagy része szerint az AI sikere inkább az emberek elfogadásán múlik majd, mint magán a technológián.

Bár a vezérigazgatók gyorsan haladnak a generatív AI bevezetése felé, olyan munkaerő-, kulturális és irányítási kihívásokkal kell szembenézniük, amelyek lassíthatják a tempót - derül ki az IBM Institute for Business Value május 16-i jelentéséből, amiről a HR Drive számolt be.

A felmérésre válaszoló vezérigazgatók több mint fele azt mondta, hogy gyorsabban erőltetik a generatív AI bevezetését, mint ahogyan azt egyes alkalmazottak jónak érzik. A válaszadók fele azt mondta, hogy olyan, a generatív AI-val kapcsolatos munkakörökbe vesznek fel munkatársakat, amelyek tavaly még nem léteztek. A vezérigazgatók több mint fele azonban azt is elmondta, hogy még nem mérte fel a generatív AI munkaerőre gyakorolt hatását.

„A generatív mesterséges intelligencia hihetetlenül izgalmas, a megfelelő szakemberek és felfogás nélkül azonban a fejlődés lassú lesz” - mondta Matt Candy, az IBM Consulting globális ügyvezető partnere egy nyilatkozatban. „Miközben a generatív AI-t beágyazzák a vállalati stratégiájukba, kritikus fontosságú, hogy a vezetők olyan kulturális gondolkodásmódot alakítsanak ki, amely elősegíti az elfogadást, és végigvezeti a dolgozókat a változásokon.”

Egy 30 ország és 26 iparág 3000 vezérigazgatója körében végzett világméretű felmérés során 64%-uk mondta azt, hogy az AI sikere inkább az emberek elfogadásán múlik majd, mint magán a technológián.

Bár a vezérigazgatók 63%-a szerint a csapataik rendelkeznek a generatív AI beépítéséhez szükséges készségekkel és tudással, kevesen mondták, hogy átlátják, hogyan hat majd a generatív AI bevezetése a szervezetük munkaerőjére és kultúrájára. A válaszadók fele azt mondta, hogy felvesznek munkatársakat a generatív AI szerepkörökbe, de 47%-uk arra számít, hogy a technológia miatt a következő 12 hónapban csökkentik vagy átcsoportosítják majd a munkaerő-állományukat.

A legtöbb vezérigazgató (81%) szerint a csapatuk közös jövőképpel való inspirálása jobb eredményeket hoz. Ugyanakkor 37%-uk azt mondta, hogy alkalmazottaik nem teljesen értik, hogy a stratégiai döntések hogyan hatnak rájuk. A megkérdezett vezetők 35%-a mondta, hogy a következő három év során a munkaerő átképzésre és továbbképzésre lesz szükség, ez az arány a 2021-es 6%-ról drasztikusan megugrott.

Ahogy a vállalatok haladnak előre az AI bevezetésével, sok vezető azt mondta, hogy az AI már most megváltoztatja a szervezeti struktúrájukat - derül ki a Pearl Meyer jelentéséből. Válaszul a vezetők változáskezelési stratégiákat és kommunikációs terveket dolgoznak ki.

 

HR Drive

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek