kapubanner for mobile

A wi-fi fontosabb az emberi erőforrásnál

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A világ vezető cégei még ma sem tartják fontos erőforrásnak a munkatársak tudását. Öt éve múlva a megkérdezettek legnagyobb hányada, csaknem harmada szerint az internet hatása lesz a legfontosabb tényező, mely vállalata sorsát befolyásolja. Emellett a wi-fi és az adatbányászat lesz a jövő legfontosabb trendje a cégek stratégiai tervei szerint.

A Dow Jones ötven óriáscég irányítóit kérdezte arról, mit tartanak meghatározónak vállalalatuk következő fél évtizedére nézve. A megkeresésre mindössze 18 cég reagált, s közülük sem mindegyiktől érkezett válasz a felmérés valamennyi kérdésére. A felmérésben résztvevők közt azonban olyan multik vannak, mint a Coca-Cola, a Dell, az IBM, és az Intel. A szakemberek úgy vélik, az eredményekből, és egyéb jelekből világosan kitűnik, hogy a vállalatoknál egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a technológiára, miközben az emberi erőforrás, és a vezetői, szervezetfejlesztési tevékenység igen kis hangsúlyt kap.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek