kapubanner for mobile

ÁFSZ: a szabolcsiak negyede kutat állás után

Január végén 468 125 álláskeresőt tartott nyilván a munkaügyi intézményrendszer, 6,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, és 5,2 százalékkal többet, mint decemberben - tette közzé az Állami Foglalkoztatási Szolgálat pénteken.

A regisztrált álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva januárban Budapesten 3,1 százalék, Pest megyében 4,5 százalék, Győr-Moson-Sopron megyében 4,9 százalék volt és a legalacsonyabb rátájú területek közé tartozik Komárom-Esztergom megye is 5,6 százalékkal.

Legmagasabb a ráta Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 23,4 százalékkal, majd következik Borsod-Abaúj-Zemplén megye 20,9 százalékkal, Nógrád megye 18,7 százalékkal, illetve Somogy megye 18,6 százalékkal. Az országos átlag 10,6 százalék. (Komoly problémákat okozhat a munkaerőhiány a nyugat-dunántúli régióban, mert a magasabb bérek miatt külföldre mennek a műszaki-gépészeti szakemberek.)

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) más módszerrel, a lakossági munkaerő-piaci felmérés alapján számolja a rátát, 2007-re 7,4 százalékos országos átlagot közölt.

A téli hónapokban mindig kevesebb álláshelyet jelentenek be a munkáltatók. Januárban 22 280 álláshelyet ajánlottak fel, az előző hónapról fennmaradt be nem töltött álláshelyekkel együtt 42 500 álláshely állt rendelkezésre a közvetítésekhez, január végéig 21 600 maradt betöltetlen. (Akár másfélmillió forint támogatás is elnyerhető munkahely létesítéséhez. Az összeg alapestben nyolcszázezer forint. Áprilisig él a lehetőség.)
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek