Akár Barbadosról is dolgozhat távmunkában
Turistáknak ajánl 12 hónapra munkavállalói vízumot Barbados. Így akár a trópusi szigetről is lehet távmunkában dolgozni, és ott átvészelni a járványos időszakot.
A családot is viheti a jelentkező, ráadásul még a szigeten is segít, amely jelentős mértékben -mintegy 40%-ban - függ a turizmusból származó bevételektől. A barbadosi miniszterelnök szerint ugyanazt a kényelmet tudják biztosítani a hosszabb távra érkezőknek, mint amit korábban két-három hétig élvezhettek turistaként.
A vízum díja személyenként 2000 dollár, mintegy 615 ezer forint, egy családnak pedig közel 1 millió forint, a gyerekek számára tekintet nélkül. Valamint szükség van egészségügyi biztosításra és igazolására annak, hogy az érkező személy nem koronavírus-fertőzött. A program augusztusban indul, és már most nagy érdeklődés van rá.
Forrás: ScaryMommy
Nyitókép:Jono Hirst on Unsplash
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
- Az olajárak emelkedése miatt visszatérhet a tömeges home office? 3 hete
- Törvénybe írják a heti két nap home office-t – sok dolgozó élete változhat meg 1 hónapja
- Még nem kell kidobni a melegítőt: a Z-generációs vezetők visszahozzák a home office-t 1 hónapja
- Home office a börtönből? Rabok dolgoznak távmunkában techcégeknek 2 hónapja
- Raktártól a recepcióig: itt volt a legnagyobb munkaerőhiány 2025-ben 2 hónapja
- Ki mennyit van az irodában? Már automatikusan jelölik a „gyanús” dolgozókat 2 hónapja
- Távmunka költségtérítés: mikor adható, milyen feltételekkel? 2 hónapja
- Ennyien dolgoztak távmunkában Magyarországon 2025-ben 3 hónapja
- Távmunka szabályozás 2026 3 hónapja
- A kiskorú gyermek puszta létezése nem indok – elbukta a MÁV a home office-pert 3 hónapja
- Felmérés: a back office tevékenységek 90%-a automatizálható 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?