"Aki Magyarországon tanulni kezd, annak biztosan lesz állása" - megnyílt az Educatio Szakkiállítás
Aki Magyarországon elkezd tanulni, akár a szakképzésben, akár a felsőoktatásban, az biztos lehet benne, hogy lesz állása - hangsúlyozta Csák János kulturális és innovációs miniszter a 24. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon csütörtökön a Hungexpon.

A miniszter szavai szerint ezt elsősorban az teszi lehetővé, hogy a magyar gazdaság robusztus lábakon áll, mert "az egész világnak bizodalma van bennünk." Tavaly 13 milliárd eurónyi külföldi tőkebefektetés érkezett Magyarországra, a legtöbbet befektető országok Kína, Dél-Korea, az Egyesült Államok és Németország voltak - tette hozzá.
Mint mondta, a világban óriási a bizonytalanság, hiszen két háború is kitört, megnőttek az energiaárak és az élelmiszerárak, de Magyarországon biztonságban vagyunk. "Kordában tartjuk az ügyeinket, megzaboláztuk az inflációt, kordában tarjuk a költségvetési hiányt, miközben a családok és a nyugdíjasok támogatása nem sérül" - fogalmazott.
Csák János rámutatott, hogy a felvételi rendszer átalakításával jelentősen megnőtt a felsőoktatásba jelentkezők száma. A következő lépésként pedig minden egyetemet arra fognak ösztönözni, hogy növelje a külföldről idejövő oktatók számát - jelezte. "Fontosak a személyes kapcsolatok, ezért mindent megteszünk azért is, hogy minél több külföldi hallgató érkezzen" - fűzte hozzá.
A miniszter hangsúlyozta: a kormány célja úgy változtatni a felsőoktatás rendszerén, hogy a fiatalok előtt álló lehetőség minél szélesebb legyen. "A jövő azon múlik, hogy önök tanuljanak. Önök lesznek a jövő elitje" - mondta a jelenlévőknek a tárcavezető, hozzátéve: a továbbtanuló fiatalok fogják működtetni Magyarország gazdaságát.
Csák János kitért arra is, hogy az Európai Unió méltatlanul akadályozza az Erasmus és a Horizont programokat, de "ezzel se tudták megállítani" Magyarországot. A kormány ugyanis létrehozta a Pannónia programot, amelynek köszönhetően mindenki, aki külföldön szeretne tanulni vagy kutatni, meg fogja kapni az ehhez szükséges ösztöndíjat - mondta.
Csák János kulturális és innovációs miniszter beszédet mond a 24. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás megnyitóján a fővárosi Hungexpón 2024. január 11-én
A miniszter arra buzdította a leendő hallgatókat, hogy használják ki a lehetőségeiket. "Jó egyetemeink, jó tanáraink vannak, lehet utazni, tapasztalatcserére menni, lesz munkahelyük, pénzügyi stabilis van, biztonság van, ösztöndíj van" - sorolta, majd Weöres Sándort idézve azzal zárta szavait: "alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra".
Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal elnöke a megnyitón elmondta: Magyarországon évente 80-90 ezer tanuló végez a köznevelésben. Nekik "az út végére érve" dönteniük kell, hogy a munkaerőpiacon folytatják, szakmát tanulnak vagy a felsőoktatás kínálatából választanak. Mint hangsúlyozta, az Educatio Kiállítást minden évben azért szervezik, hogy a fiatalok minél megalapozottabb, megfontoltabb döntést hozhassanak a jövőjükről.
Hozzátette: a látványos és interaktív elemekkel tarkított háromnapos rendezvény mellett a Felvi.hu honlap, továbbá a diplomás pályakövetési rendszer adatai is fontos információkkal szolgálnak a továbbtanulni vágyók számára, többek között arról, hogy a különböző szakmák, életutak milyen munkaerőpiaci relevanciával bírnak.
Brassói Sándor arra hívta fel a felvételizők figyelmét, hogy ne hagyják az utolsó napra az egyetemi jelentkezést, mert február 15. jogvesztő határidő.
Az Educatio szakkiállítás a Kulturális és Innovációs Minisztérium, az Oktatási Hivatal és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) rendezvénye, amelyen magyar és külföldi felsőoktatási intézmények, szakképző intézmények és gazdasági szereplők mutatkoztak be, hogy a továbbtanulni vágyók első kézből tájékozódhassanak a felvételiről, a képzésekről, a kollégiumi elhelyezésről, ösztöndíjakról, intézményi szolgáltatásokról, továbbá a majdani karrierlehetőségekről is.
MTI
fotó: MTI/Illyés Tibor
Miért céltalanok a mai fiatalok? - elgondolkodtató írás a HR Portal korábbi cikkei közül.
- 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.
Részletek
Jegyek
A vezérszónoki felszólalásokkal folytatódott a felsőoktatási, kulturális és innovációs tárgyú törvények módosításának vitája kedd délután... Teljes cikk
A magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2024/2025-ös tanév május-júniusi érettségi... Teljes cikk
A 35-39 éveseknél 10 ezernél is magasabb volt a visszaesés a nyelvvizsgázók számában 2015 és 2024 között. Teljes cikk
- Szinte teljesen eltűntek az egyetemista és a 30 év feletti nyelvvizsgázók 2 hete
- A felsőfokú végzettségűek aránya a 25–34 éves korú népességen belül - grafikon 3 hete
- Egyre komolyabb problémát jelent a hallgatók lakhatása 3 hete
- Pályaválasztástól a karrierváltásig - Útkeresés generációkon át 3 hete
- Belőlem orvost vertek! 1 hónapja
- Ezek a munkavállalás fő kritériumai a lengyel fiatalok számára 2 hónapja
- Hankó Balázs: "Ez az Erasmusnak nem jött össze" 2 hónapja
- Rekord az idei felsőoktatási felvételi jelentkezésben - minden 4. jelentkező harminc év feletti 2 hónapja
- Rekordot hozott az idei felsőoktatási felvételi jelentkezés 3 hónapja
- Február végéig lehet szavazni az ország legjobb egyetemi oktatójára 3 hónapja
- Kurzus indul a mesterséges intelligenciáról egy vidéki egyetemen 3 hónapja