Alacsonyabb pozícióval is beérik a felső vezetők
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz utóbbi hónapokban jóval több felső vezető keres állást, mint a válságot megelőző időben. Nem könnyű azonban elhelyezkedniük, mert kvalifikáltságuk miatt sokszor nem alkalmazzák őket, így kénytelenek alacsonyabb presztízsű vagy kisebb fizetéssel, illetve kevesebb kihívással járó feladatköröket is elvállalni.
A válság óta sokkal több az állástalan felső vezető. Egy-egy szenior vezetői pozícióra akár 70 százalékkal is több pályázat érkezik - derül ki a Világgazdaság körképéből.
A szembeszökő változás oka lehet, hogy kevesebb foglalkoztatottnak kevesebb vezető kell, de a gyártó cégek jelentős része is visszafogta a termelést, így létszámot csökkentettek, tehát megszűntek bizonyos vezetői pozíciók. Ezzel párhuzamosan kevesebb felső vezetői pozíciót hirdetnek meg a cégek, így egy szűk álláskínálatra sokkal nagyobb kereslet jelentkezik.
Ezt a munkaerőt kereső vállalatok nagyon jól ki is használják, hiszen jóval több jól kvalifikált jelentkező közül választhatnak, mint a válság előtt, és sokkal keményebb feltételeket szabhatnak - mutatott rá a lapnak Sághy András, a Kienbaum vezetői tanácsadó cég magyarországi ügyvezető igazgatója.
Mint mondta, megfigyelhető az a tendencia, hogy alacsonyabb presztízsű vagy kisebb fizetéssel, illetve kevesebb kihívással járó feladatköröket is elvállalnak az álláskereső felső vezetők, főleg, ha már sok idő eltelt az elbocsátásuk óta.
Csaposs Noémi, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének (SZTMSZ) elnökének azonban vannak olyan tapasztalatai is, hogy a cégek gyakran nem szívesen veszik fel őket ilyen helyzetben. Esetenként túlképzettnek találják őket, illetve úgy gondolják, nagyobb a veszélye, hogy egy jobb lehetőség miatt a válság után otthagyja a céget a pozícióhoz túlképzett felső vezető.
A szakemberek azt is elmondták, hogy a válság átírja a munkaerő-piaci struktúrákat is. Vagyis elképzelhető, hogy a válság után nem töltik fel újból azt a vezető pozíciót, amit a válság miatt szüntettek meg, vagy lehet, hogy érintetlenül hagyják a vezetői pozíciók válság miatti összevonását is. A recesszió ugyanakkor a vezetők gondolkozását is megváltoztatta: lojálisabbá válhatnak, s a válság elmúltával sem hagynak majd ott egy olyan céget, ahol esetleg alacsonyabb a fizetésük, vagy alacsonyabb pozícióban vannak - olvasható a Világgazdaságban.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?