Alig emelkedik a minimálbéresek fizetése
A minimálbér felemelése ellenére alig lesz több a dolgozók zsebében maradó összeg, mivel az egészségbiztosítási járulék az év elejétől egy százalékkal ismét magasabb lett. A legkisebb munkabérért foglalkoztatottak 53 914 forintot visznek majd haza februárban, ami 1414 forintos nettó béremelést jelent.
Az emelések ellenére alig lesz több azonban a dolgozók zsebében maradó összeg. Az egészségbiztosítási járulék az év elejétől ugyanis egy százalékkal ismét magasabb lett. Az adójóváírás jelenlegi szabályai pedig már nem biztosítanak teljes adómentességet. A minimálbérért foglalkoztatottak így 53 914 forintot visznek majd haza februárban, ami 1 414 forintos nettó béremelést jelent. A munkáltatói oldalon ezzel szemben négyezer forintnál nagyobb összeg jelentkezik többlettköltségként. A középfokú végzettségűek garantált bére nettó 58 204 forint lesz, legalább két év gyakorlati idő esetén pedig 60 350 forintot kapnak az érintettek ebben az évben kézhez.
A nyáron bevezetett 125 ezer forintos minimum járulékalap 131 ezer forintra emelése - az egészségbiztosítási járulék növekedését is figyelembe véve - közel négyezer forintos plusz kiadást jelent az egyéni vagy társas vállalkozásoknál.
A járulékmértékek egyébként az utóbbi fél évben két alkalommal is megváltoztak. A foglalkoztatóknak januártól összességében továbbra is 29 százalékot kell fizetniük, ezen belül azonban a nyugdíjbiztosítás felé 18 százalék helyett 21 százalékos, az egészségbiztosítás felé pedig 11 százalék helyett 8 százalékos járulékot kell majd utalni a jövőben. A biztosított által fizetendő nyugdíjjárulék 8,5 százalék, illetve magánnyugdíj-pénztári tag esetében 0,5 százalék maradt 2007-ben is. Nem emelkedett a nyugdíjpénztárak 8 százalékos tagdíja sem. Az egészségbiztosítási járulék 7 százalékra emelkedett, a természetbeni ellátások fedezetére 4 százalékot, a pénzbeli ellátások fedezetére 3 százalékot kell fizetni. A vállalkozói és a munkaadói járulék nem változott, továbbra is 4, illetve 3 százalék maradt. A munkavállalók járuléka ellenben tavaly szeptemberben 1,5 százalékra emelkedett. A járulékfizetési felső határ egy naptári napra jutó összege a nyugdíjbiztosítási járulék tekintetében 2007-ben 18 490 forint (évi 6 748 850 Ft) lett.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A bölcsődei munkakörökben a bérek szakképzettséggel (dajkaként) 437 920 forinttól indulnak, diplomás kisgyermeknevelőként pedig pedagógusi bért... Teljes cikk
A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?