Amerikai nyári idénymunka fiataloknak
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNémi zsebpénz, nagy kaland és nyelvtanulás. Egyebek mellett ilyen haszna van a nyári egyesült államokbeli idénymunkának, amelyet egyetemisták, főiskolások illetve fiatal tanárok számára hirdetnek meg évről évre. Aki nyáron menne, már most el kell kezdenie a pályázás elindítását.
Bár jelenleg még bokáig gázolunk a hóban, egyetemistaként, főiskolásként nem árt előre gondolkodni és már most elkezdeni a nyár megtervezését. Aki a nyarat egy egyesült államokbeli gyermektáborban felügyelőként vagy oktatóként szeretné eltölteni, annak már tanácsos most érdeklődni.
Több cég is foglalkozik ilyen jellegű munka közvetítésével. Igaz, piacuk az utóbbi években csökkent, az USA Work, és az ICCP pedig lehúzta a rolót. Ehhez nagyban hozzájárultak az utóbbi pár év fontosabb történései - így az EU csatlakozás és az angliai munkaerőpiac megnyitása a kelet-európai munkavállalók előtt. Amióta a fiataloknak már Európában is lehetőségük nyílik próbára tenni magukat angol nyelvű környezetben, nem utaznak ezért feltétlenül a tengerentúlra. Persze ez a hozzáállás sem mindenkire jellemző - sokan még mindig inkább az USA-ba vágynak, ha már világot akarnak látni és fejlesztenék nyelvtudásukat.
Van azonban közvetítő, ahol nagy érdeklődésről érkeznek hírek. "Már január elején le kellett zárni a jelentkezéseket, akkora volt az érdeklődés a tábori kisegítő és a sportoktatói állások iránt"- mondja Gyuricza Izabella, a mindössze 2007 óta üzemelő Camp Leaders ügyvezetője. Mint megtudtuk: egyáltalán nem minden fiatalról mondható el, hogy pusztán az angoltanulás fejlesztése és a pályakezdőknél állásinterjúkon igen csak jól csengő külföldi munkatapasztalat megszerzése miatt vállalkoznának a nagy kalandra. "Ezeket a hangzatos szempontokat nagyjából minden, a programra jelentkező fiatal felsorolja és valóban fontosnak is tartják. De ne feledjük, az utazás ténye maga legalább ennyire izgalmas a számukra. A fiatalok a program során, munkájuk mellett eljuthatnak akár New Yorkba, Mexikóba, Puerto Rico-ba vagy Peruba is - ami nem mindennapos élmény. Pláne azért a 120-140 ezer forintért, amennyi önerővel ki lehet jutni" - magyarázza.
Ugyancsak a Camp Leaders-éhez hasonló nyári álláskínálattal várja a nappali tagozatos, angolul jól tudó fiatalokat a CCUSA. Igaz, itt is egyre gyorsabban fogynak a szabad helyek, de február 20-ig még lehet regisztrálni a cég honlapján.
A regisztráltak ezt követően március 2-án egy budapesti állásbörzén ismerkedhetnek meg az álláskínálattal és a munkaadókkal. Support staff-ként (ez itt konyhai éttermi munkatársat, hotel, vidámpark dolgozóját takaró elnevezés - a szerk.) vagy sport, kézműves oktatóként dolgozhatnak a fiatalok. A nagy terveket szövögetőknek mindenesetre nem árt tudni: az amerikai nyári munkából meggazdagodni nem lehet. 9 hétre mindössze 1290 dollár (átszámítva 200-220 ezer forint) üti a fiatalok markát. Igaz, ezért az összegért szállást és teljes ellátást is kapnak.
A jelentkezéshez az amerikai elvárásoknak megfelelően személyigazolvány-képre, nappali tagozatos iskolalátogatási igazolásra (az oktatóknál ez nem okvetlenül szükséges, nekik viszont állandó bejelentett munkahellyel kell rendelkezniük) és további három angol nyelvű referenciára lesz szükség egy korábbi oktatótól. Mérik a nyelvtudást is. A szervezők tapasztalatai szerint az oktatóknak erős angol közép-és felsőfok közötti nyelvtudásra lesz szükségük, míg a többi munkakörben erős kommunikációs szinten is el lehet boldogulni.
Nem árt arra sem jó előre felkészülni, hogy élményekben gazdag mégis embert próbáló nyár vár a jelentkezőkre. A táborban dolgozni vágyóknak szinte az egész nyarat a programra kell szánniuk. "A legtöbb nyári gyermektábor július elején-közepén veszi a kezdetét és augusztus végéig tart"- magyarázza Rasovszky Miklós programvezető, aki még 1994-ben, tanítóképzős főiskolásként, vívásoktatóként került a californiai Santa Cruz-ba. A programvezető azóta annyira rákapott a munka ízére hogy minden nyáron újra "kiáll a pástra". Rasovszky Miklós azért hozzáfűzte: bár a sportoktatói állások a jelentkezők körében a legvonzóbbak, ezekre a munkalehetőségekre a válság miatti állástalanság következtében rengeteg amerikai is pályázik. Így idén nyáron várhatóan kisegítői pozícióból lesz több.
Néhány szervezet, amely amerikai nyári munkára toboroz: Student Work, CCUSA, Campleaders, Apex, Explore USA, Bron-y-Aur.
Takács Gabriella
monster.hu

Az utazás miatt is vonzó

Március 2.: állásbörze regisztráltaknak
A regisztráltak ezt követően március 2-án egy budapesti állásbörzén ismerkedhetnek meg az álláskínálattal és a munkaadókkal. Support staff-ként (ez itt konyhai éttermi munkatársat, hotel, vidámpark dolgozóját takaró elnevezés - a szerk.) vagy sport, kézműves oktatóként dolgozhatnak a fiatalok. A nagy terveket szövögetőknek mindenesetre nem árt tudni: az amerikai nyári munkából meggazdagodni nem lehet. 9 hétre mindössze 1290 dollár (átszámítva 200-220 ezer forint) üti a fiatalok markát. Igaz, ezért az összegért szállást és teljes ellátást is kapnak.
Mérik az angoltudást
A jelentkezéshez az amerikai elvárásoknak megfelelően személyigazolvány-képre, nappali tagozatos iskolalátogatási igazolásra (az oktatóknál ez nem okvetlenül szükséges, nekik viszont állandó bejelentett munkahellyel kell rendelkezniük) és további három angol nyelvű referenciára lesz szükség egy korábbi oktatótól. Mérik a nyelvtudást is. A szervezők tapasztalatai szerint az oktatóknak erős angol közép-és felsőfok közötti nyelvtudásra lesz szükségük, míg a többi munkakörben erős kommunikációs szinten is el lehet boldogulni.
Aki 16 éve részt vesz
Nem árt arra sem jó előre felkészülni, hogy élményekben gazdag mégis embert próbáló nyár vár a jelentkezőkre. A táborban dolgozni vágyóknak szinte az egész nyarat a programra kell szánniuk. "A legtöbb nyári gyermektábor július elején-közepén veszi a kezdetét és augusztus végéig tart"- magyarázza Rasovszky Miklós programvezető, aki még 1994-ben, tanítóképzős főiskolásként, vívásoktatóként került a californiai Santa Cruz-ba. A programvezető azóta annyira rákapott a munka ízére hogy minden nyáron újra "kiáll a pástra". Rasovszky Miklós azért hozzáfűzte: bár a sportoktatói állások a jelentkezők körében a legvonzóbbak, ezekre a munkalehetőségekre a válság miatti állástalanság következtében rengeteg amerikai is pályázik. Így idén nyáron várhatóan kisegítői pozícióból lesz több.
Néhány szervezet, amely amerikai nyári munkára toboroz: Student Work, CCUSA, Campleaders, Apex, Explore USA, Bron-y-Aur.
Takács Gabriella
monster.hu
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?