Áprilistól emelkednek a közszférában a bérek
Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban kötött bérmegállapodásnak megfelelően április 1-jével emelkedett a köztisztviselők és közalkalmazottak illetményalapja.
A közszférában dolgozók közül a köztisztviselők bére nagyobb mértékben emelkedik idén, mint a közalkalmazottaké. A tavaly decemberben az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban aláírt bérmegállapodás a 2006. évi emeléseket április 1-jére halasztotta.
Közalkalmazottak: 3 százalékos emelés
A közalkalmazottak 10 fizetési osztályból és 14 fizetési fokozatból álló illetménytáblázatában a garantált illetményminimumok 2006. április 1-jétől átlagosan 3 százalékkal emelkedtek. Az illetménytábla A fizetési fokozatának az illetménytétele a bérmegállapodás értelmében a 62 500 forintos minimálbérrel lett azonos, míg a B fokozat illetménytétele 66 300 forintra emelkedett, a legmagasabb J fizetési kategória illetménytételét 151 800 forintban állapították meg. A közalkalmazotti pótlékalap 3,7 százalékkal emelkedett szintén áprilistól, így mértéke 19 600 forint lett.
A felsőoktatási intézményekben oktatók és a tudományos kutatók illetménytáblázatának az illetményalapját az egyetemi tanári munkakör 1. fizetési fokozatának garantált illetménytételét 2006. április 1-jétől szintén 3 százalékkal, havi 416 500 forintra növelték.
Köztisztviselők: 5,1 százalékos emelés
A köztisztviselői illetményalapot a bérmegállapodás szerint nagyobb mértékben emelték idén: április 1-jétől 5,1 százalékkal, 36 800 forintra növekedett. A hivatásos szolgálati és a honvédségi illetményrendszer hatálya alá tartozók esetében az illetményalapot ugyanilyen mértékben emelték, de már január 1-jétől.

- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek