Átadták a Nemzeti Tudósképző Akadémia Talentum-díjait
A Szegedi Nemzeti Színházban rendezett gálaműsor keretében átadták a Nemzeti Tudósképző Akadémia Talentum-díjait - közölte a Nemzeti Orvosbiológiai Alapítvány.
A Talentum-díjat 2013-ban hozta létre az alapítvány. Az elismerésre érdemes kutatókat a civil szervezet kuratóriuma az adott évben Szegedre látogató Nobel-díjas kutatókkal közösen választja ki.
Az elismerést idén négy kutató érdemelte ki.
Tóth Attila a Debreceni Egyetem kardiovaszkuláris kutatólaboratóriumának vezetője, aki az érátmérő szabályozásával, kardiovaszkuláris betegségek kezelési lehetőségeivel foglalkozik. Kutatásai eredményeként kiderült, hogy a szívizomzat összehúzódásának fokozása korlátozhatja a szív vérrel való feltöltődését, ezzel csökkent pumpafunkcióhoz vezethet.
Kovács Norbert a Pécsi Tudományegyetem Neurológiai Klinikájának professzora. Gyógyító orvosként és egyetemi oktatóként a neurológiai betegségek széles spektrumával foglalkozik. Kutatásai eredményeként javulhat a Parkinson-kórban vagy a kóros végtagtartással, izommerevséggel, fájdalommal járó disztóniában szenvedő betegek életminősége.
Dénes Ádám a Kísérleti Orvostudományok Kutatóintézet neuroimmunológiai csoportjának vezetője. Kutatócsoportjuk a gyulladásos folyamatokkal foglalkozik, amelyek nagymértékben közreműködnek az idegrendszeri betegségek kialakulásában. Munkatársaival egy új kommunikációs útvonalat azonosítottak, amely révén a központi idegrendszer fő immunsejtje, a mikroglia érzékeli és szabályozza az idegsejtek funkcióit.
Juhász Gábor a Szegedi Biológiai Kutatóközpont Genetikai Intézetének tudományos tanácsadója és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Biológiai Intézetének professzora. Munkatársaival a sejt saját alkotórészei lebontásának folyamatát, az autófágiát vizsgálja genetikai, molekuláris és sejtbiológiai módszerekkel. Kutatócsoportjával fényt derítettek több, az eukarióta sejtek autofág önemésztéséhez és megújulásához szükséges gén autofágiától független szerepére.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Hétfőn kezdődött a jelentkezés a mesterséges intelligencia (MI) felhasználását ösztönző új vállalkozói pályázatra, az AI Start 500 programra -... Teljes cikk
A pályázat beküldési határideje március 31. Teljes cikk
Keddtől még rugalmasabb feltételek mellett pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások a telephelyfejlesztést támogató programban. A... Teljes cikk
- Család vagy karrier: Miért érezzük, hogy belerokkanunk? 1 hónapja
- Mit jelent a vállalatok számára a NAV új ellenőrzési terve? 1 hónapja
- Futárcégek és nagy forgalmat alkalmazott nélkül bonyolítók - őket figyeli kiemelten a NAV 2026-ban 2 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV január végétől 3 hónapja
- Kétszeresére emelik a nemzetiségi pedagógus ösztöndíjakat 3 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV január végén 3 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV az év első munkanapjain 3 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV az év legvégén és 2026 elején 4 hónapja
- A vezetők havi tízmilliót kapnak, a kutatók megélhetésért küzdenek: válságban a magyar tudomány? 4 hónapja
- Béremelést kapnak a HUN-REN dolgozói 4 hónapja
- Gyors, egyszerűen elérhető munkaerő: szerb munkavállalók a magyar munkaerőpiacon 5 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?