kapubanner for mobile

Átadták a Védőnők a gyermekáldásért díjakat

A Babacsalogató Alapítvány Védőnők a gyermekáldásért díját idén Ács Rozália és Terényiné Bicsák Ágnes vehette át - írja az MTI.

A védőnők több mint száz éve támogatják a családokat. Kezdetben a babonák ellen küzdöttek, manapság pedig az információáradatban segítenek eligazodni a családoknak akár a nap 24 órájában, hiszen egy jó védőnőt bármikor fel lehet hívni - hangsúlyozta Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerint a védőnők a családok szövetségesei, partnerei, akikre támaszkodni lehet egy új élethelyzetben.

Ősapay György, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagja, a díjat alapító Babacsalogató Alapítvány Kuratóriumának elnöke azt mondta, a rendszerváltás óta 25 százalékkal csökkent a születések száma. Egyre később vállalják az emberek az első gyereket, a kor előrehaladtával aztán egyre nehezebb a fogamzás, emellett pedig külső, környezeti tényezők is nehezíthetik a teherbe esést. A fiatalok előtt nincs jó családi minta, sokszor hiányzik az apamodell, a férfiak pedig nehezen köteleződnek el - sorolta az elnök. Hozzátette, hogy míg korábban a férfiak és nők között azonos arányban fordult elő a meddőség, mára ez a férfiaknál gyakoribb.

Vojcek László, az MTA tagja, a Budai Irgalmasrendi Kórház Szülészet-Nőgyógyászati osztályának vezető főorvosa szerint még mindig körülbelül 40 ezerrel kevesebb gyerek születik évente, mint 1981. előtt, és éppen ez a 40 ezer ember hiányzik ahhoz, hogy Magyarország önfenntartó lehessen.
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A teljesítményértékelések 98%-a kudarc? Amit a HR-esek sem mernek kimondani

Az éves teljesítményértékelés sok cégnél még mindig alapgyakorlat – miközben a HR-vezetők többsége sem hisz benne. Elavult rendszer, kellemetlen... Teljes cikk

Rangos elismerés: Dr. Teszárné Dr. Nagy Marianna az Év Női Menedzsere

A legtöbb közönségszavazattal Dr. Teszárné Dr. Nagy Marianna, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság laborvezetője lett az Év Női Menedzsere... Teljes cikk