Átlag 200 000 a közszférában
A munkavállalók száma egy év alatt 0,1 százalékkal emelkedett, a bruttó átlagkeresetek 7,2 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 8,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.
A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban 2006. január-júniusban átlagosan 2 millió 786 ezer volt, 0,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A nemzetgazdaságban összességében a bruttó átlagkeresetek 7,2 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 8,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A január-júniusi reálkereset (a fogyasztóiár-index 2,6 százalékos növekedése mellett) 5,4 százalékkal nőtt a nemzetgazdaságban az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Az év első hat hónapjában a költségvetési szférában 1,4 százalékkal dolgoztak kevesebben, mint egy évvel korábban. A versenyszférában 0,3 százalékkal nőtt a létszám. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó 168 200 Ft-ot, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 155 100 Ft-ot kerestek 2006. január-júniusban. A bruttó átlagkereset 200 700 Ft volt a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóknál - akik 42 százaléka felsőfokú végzettségű, míg a versenyszférában dolgozóknál ugyanez az arány 14 százalék. (A költségvetési szférában a 6 havi kereseti átlag tartalmazza az ez évi külön egyhavi juttatást is, ami januárban került kifizetésre.) 2006. január-júniusban a versenyszférában dolgozók bruttó átlagkeresete 7,8 százalékkal, a költségvetési szférában dolgozóké 6,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit, ez nemzetgazdasági szinten 7,2 százalékos növekedést jelent.
A nettó keresetek átlagosan 8,1 százalékkal, a költségvetés területén 7,5 százalékkal, a versenyszférában 8,6 százalékkal emelkedtek. A nemzetgazdasági átlagos nettó átlagkereset 110 700 Ft volt (ezen belül a fizikai foglakozásúaké 80 800 Ft, a szellemi foglalkozásúaké 144 800 Ft). A nemzetgazdasági szintű havi átlagos munkajövedelem 177 100 Ft volt, 7,4 százalékkal haladta meg az előző év január-júniusit. A munkajövedelem kereseten felüli része 2006. január-júniusban átlagosan 5,0 százalék volt.

- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon