kapubanner for mobile

Ausztriába ingázó munkavállalókat segítő projekt indul

Az Ausztriában legálisan dolgozó, többségében a határon át naponta ingázó munkavállalók foglalkoztatási ügyintézését segítheti a Magyar Szakszervezeti Szövetség Nyugat-dunántúli Regionális Képviselete és az Osztrák Szakszervezeti Szövetség Burgenlandi Tartományi Szervezete által közösen indított, Fairwork elnevezésű projekt, amelyet az Európai Unió Ausztria-Magyarország Interreg V/A programja is támogat - írja az MTI.

Horváth Csaba projektmenedzser az MTI-nek elmondta: Győr-Moson-Sopron megyéből, Vas megyéből és Zala megyéből több mint 85 ezren vállalnak munkát Ausztriában, de néhány magyarországi cégnél is dolgoznak osztrák munkavállalók, őket, valamint a velük foglalkozó szervezeteket kívánja segíteni a projekt. A segítség lényege, hogy a munkavállalókat, a velük foglalkozó szervezeteket, hatóságokat olyan információkkal lássák el, amelyek hatékonyabbá tehetik a munkavállalással, foglalkoztatással kapcsolatos ügyintézést.

"Azt szeretnénk, ha egy olyan működőképes struktúra jönne létre, amelyben a munkavállalók a határ mindkét oldalán ugyanazt az érdemi tájékoztatást kapják" - mondta.

Hozzáfűzte: konferenciákat szerveznek, bevonják a programba a régió szakképző iskoláit, tájékoztató kiadványokat készítenek, illetve információs honlapot és saját Facebook oldalt is indítottak.

Tájékoztatása szerint a 2020-ig tartó projektben részt vesz a három nyugati megye kormányhivatala, adó- és vámigazgatósága, valamint a szakszervezetek illetékesei, osztrák részről pedig 13 hatóság és intézmény vállalt stratégiai együttműködést.

Kordás László a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke az MTI-nek elmondta: a Fairwork programnak számos előzménye volt, a magyar és az osztrák szakszervezetek korábban is dolgoztak határmenti munkavállalást segítő programokban, amelyeket a magyar és az osztrák kormány is támogatott.

Példaértékűnek nevezte a két szakszervezet közötti együttműködést. Szavai szerint az elmúlt években több mint 55 ezer regisztrált tanácsadást végeztek. Hozzáfűzte: szeretnék ha a horvát, a szlovén, a román és a szerb határ mentén is kialakulna hasonló együttműködés.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek