Az állásvesztés 50 éves kor után megtörheti a karriert
Ha valaki 50 év felett elveszíti az állását, az kisiklathatja a karriert akár hosszú időre. Míg az idősebb amerikaik munkanélküliségi adatai nem rosszabbak, mint a fiatal munkavállalóké, az átlagos álláskeresési idejük viszont a leghosszabb az összes korosztály közül. Vagyis vannak, akik akár kiszorulhatnak a munkaerőpiacról egy állásvesztés után.
„Mindent jól csináltam, mégis elakadtam”
A 61 éves floridai Cathy Valentine 2023-ban veszítette el vezetői állását. Három év sikertelen keresés után egy kávézóban dolgozik konyhai előkészítőként. Jövedelme a korábbi fizetésének nagyjából az nyolcada. Úgy érzi, mindent jól csinált, mégis elakadt.
Rövid medián, hosszú átlag
Az amerikai munkaügyi statisztikai hivatal (Bureau of Labor Statistics - BLS) szeptemberi adatai szerint az idősebbek munkanélküliségi rátája alacsonyabb a fiatalokénál. Az álláskeresés mediánideje is rövidebb. Az 55–64 évesek fele átlagosan csak 11,9 hétig, vagyis nagyjából három hónapig volt munka nélkül. Az átlagos álláskeresési idő ugyanebben a korosztályban viszont 34,9 hét, több mint nyolc hónap volt. Ez a legmagasabb érték az összes vizsgált korcsoport közül, derül ki a Business Insider összeállításából.
A kettő közötti különbség azt jelzi, hogy a leghosszabb álláskeresések még tovább húzódnak. Szeptemberben mintegy 173 ezer 55–64 éves amerikai keresett legalább hat hónapja munkát.
| Korcsoport | Átlag (hét) | Medián (hét) |
|---|---|---|
| 20–24 év | 22,9 | 11,2 |
| 25–34 év | 27,1 | 13,2 |
| 35–44 év | 28,6 | 15,4 |
| 45–54 év | 27,6 | 14,6 |
| 55–64 év | 34,9 | 11,9 |
Forrás: BLS, 2026. szeptember
Az elemzés szerint a 2023 és 2025 között hosszú ideje betöltött állásukat elvesztett 55–64 évesek 57 százaléka talált új munkát 2026 januárjáig. A 25–54 éves korosztályban ez az arány 73 százalék volt.
Néhány idősebb munkavállaló, aki elveszíti az állását, megengedheti magának, hogy nyugdíjba vonuljon, míg mások viszonylag gyorsan találnak hasonló munkakört. Azok viszont, akiknek ez nem sikerül, azzal a kockázattal szembesülnek, hogy hónapokig, sőt évekig elhúzódó álláskeresésbe keverednek – amely egyre hosszabb ideig tart.
A denveri Thomas Heep 2025 áprilisa óta keres teljes munkaidős állást, a számláit alig tudja fizetni, idén csődeljárást is kezdeményezett. Szerinte a munkáltatók kockázatosnak tartják, hogy hamarosan nyugdíjba vonulhat.
A virginiai Jon McCarty 18 hónapig kereste a helyét a szoftverfejlesztő szakmában. Végül részmunkaidős pénztáros lett egy barkácsáruházban, és úgy gondolja, nem tér vissza a korábbi szakmájába. A washingtoni Steven Fielding 58 évesen, pályája során több mint ötödik elbocsátása után keres munkát. Mesterséges intelligenciával kapcsolatos készségeit fejleszti, de a tartalékai elfogytak.
Az érintettek közül sokan életkoron alapuló diszkriminációt sejtenek a háttérben. A kutatások szerint ennek van szerepe a felvételi döntésekben, egy-egy konkrét esetben azonban nagyon nehéz bizonyítani.
Magyarországi összevetés
A KSH szerint a munkakeresés átlagos időtartama 13,3 hónap volt a 2026. március–májusi időszakban. Júniusban a munkanélküliek 36,7 százaléka keresett három hónapnál rövidebb ideje állást, ez 4,6 százalékponttal kevesebb az egy évvel korábbinál. A tavaszi felmérés szerint az egy évnél régebben állást keresők aránya 36,3 százalék volt. Bár nem országos adat, de az NFSZ megyei jelentéséből következtetni lehet az arányokra. Tolna vármegyében 2026 júniusában a nyilvántartott álláskeresők 38,6 százaléka, 2073 fő volt 50 év feletti.
Olvass el ezt a cikkünket is a témában:
Életkori diszkrimináció: milliárdos veszteség a senior tudás kiszorítása
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?