kapubanner for mobile

Az ellenőrzött munkáltatók 85 százaléka csal

A munkaügyi vizsgálatok a cégek nagy többségénél és a munkavállalók kétharmadánál tárnak fel szabálytalanságot – áll a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) előrejelzésében, amelyről a Napi.hu számolt be.

Tavaly az ellenőrök gyakran találkoztak hiányos, vagy hamis munkaidő-nyilvántartással, de sok esetben előfordult ennek teljes hiánya is, ahogy a munkaidő-beosztással kapcsolatos rendeleteket is több megsértették: az intézkedések közel ötödét a munkaidőkerettel kapcsolatos jogsértések miatt hozták, 10 százalékukat pedig a napi, illetve heti munkaidő megengedett legmagasabb mértékének megszegésére miatt.

A konkrét jogsértések között említik, hogy a munkavállalók munkaideje meghaladta a napi és heti munkaidő megengedett legmagasabb mértékét, de gyakori volt az is, hogy a munkáltató nem rögzítette a nyilvántartáson a munkaidő kezdő és befejező időpontját ez azért fontos, mert ez a látszólag csekély szabálytalanság leplezi legtöbbször a napi maximális munkaidő túllépését, illetve a rendkívüli munkavégzést.

A pihenőidőt viszont nagyjából megadják a cégek, hiszen mint a jelentésben írták ezen jogok a többihez képest "kisebb mértékben csorbultak". Nem meglepő módon találkoztak feketén foglalkoztatott dolgozókkal is a hatóság emberei, így többen próbálkoztak azzal a trükkel, hogy a be nem jelentett dolgozó munkaviszonyát még az ellenőrzés alatt, vagy az ellenőrzést követő órákban jelentették be az illetékes állami elsőfokú adóhatósága felé. Ezen kívül a pótlékokat (pl. műszaki, vagy éjszakai) sem fizették ki sok helyen - vagy legalábbis nem legálisan.

A legproblémásabb terület a kereskedelem, de a legrosszabb hozzáállást a vagyonvédelmi ágazatban dolgozó cégek tanúsítják, sok esetben akadályozzák az ellenőrök munkáját vagy egyszerűen nem működnek együtt velük: nem nyilatkoznak, nem adják át az iratokat.

A csalást általában ismerethiánnyal vagy gazdasági szükségszerűséggel magyarázzák a cégek, például a ki nem adott szabadnapokat a megnövekedett rendelésszámmal indokolják, vagy a megrendelések elmaradását hozzák fel a bérek késésének indokául.

Napi.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek