Az elmúlt harminc évben csak egyetlen hónapban volt kevesebb álláskereső a mostaninál
Csak 2019 decemberében volt kevesebb regisztrált álláskereső Magyarországon a mostaninál.

Regisztrált álláskeresőből az elmúlt harminc évben mindössze egyetlen hónapban, 2019 decemberében volt kevesebb a mostaninál - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára. 2020 utolsó hónapjához képest 52 ezerrel, a vírusválságban rögzített tavaly nyári csúcshoz viszonyítva közel 138 ezerrel csökkent a mutató.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat regiszterében decemberben 238,7 ezer álláskereső szerepelt. A járványhelyzetben mért legmagasabb adat több mint másfélszerese volt a mostaninak. A tavalyi év végére sikerült 300 ezer alá szorítani a mutatót, amely márciusra valamelyest ismét megemelkedett. Ezt követően azonban kilencedik hónapja folyamatos, összesen már 61 ezer fő feletti a csökkenés.
A foglalkoztatás bővítését célzó programok közül jelenleg is elérhető a Vállalkozások munkaerő támogatása. Egy álláskereső felvétele fejében fél éven át akár 600 ezer forintot kaphatnak a munkaadók. A program már több mint 30 ezer fő elhelyezkedését támogatta mintegy 17 milliárd forinttal.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?