Az EP hatékonyabb jogalkotást akar a munkavállalók tájékoztatására

Állásfoglalást fogadott el csütörtöki brüsszeli plenáris ülésén az Európai Parlament arról, hogy az európai jogalkotást meg kell erősíteni a munkavállalók tájékoztatása és a velük folytatott konzultáció területén.

A beadvány magyar társszerzője, Kósáné Kovács Magda (MSZP) a voksolás után kiadott nyilatkozatában egyebek között arra mutatott rá, hogy "a globalizáció miatt a munka világában a konfrontatív eszközök egyre szűkebben érvényesíthetők és mint azt a közelmúlt eseményei bizonyítják, előtérbe kerülnek a konzultatív megoldások a különböző munkavállalói érdekek megvédésére".

A néppárti, a szocialista, a liberális és a zöldpárti frakcó támogatásával elfogadott állásfoglalás szerint "felerősödtek az összes tevékenységi területre kiható, a vállalatok, a termelés és a foglalkoztatás szerkezetébe változásokat hozó szerkezetátalakítási, egyesülési, áttelepítési stb. folyamatok", és "a szerkezetváltás és a csoportos létszámcsökkentés különböző esetei rámutattak a munkavállalók tájékoztatáshoz és konzultációhoz való jogáról szóló európai jogszabályok lehetséges hiányosságaira".

Az EP felszólítja az Európai Bizottságot, "vizsgálja felül és modernizálja az európai jogalkotás konzultációval és tájékoztatással kapcsolatos vonatkozásait a következetes és hatékony jogi keret biztosítása, a jogbiztonság garantálása, valamint a nemzeti és európai szintek közötti társadalmi párbeszéd fejlesztése érdekében". A képviselők azt is kérik az Európai Bizottságtól, "terjesszen ütemtervet a parlament elé a tájékoztatással és konzultációval kapcsolatos vonatkozások, a csoportos létszámcsökkentés, a munkavállalók jogainak a vállalkozások, üzletek vagy ezek részeinek átruházása esetén történő védelme terén hatályos európai jogszabályok áttekintéséről és korszerűsítéséről" - idézte a dokumentumot az EP sajtószolgálata.

- Ma önkorlátozásra van szükségük mind a munkavállalóknak, mind a munkáltatóknak, hogy konfliktusos helyzetben meg tudjanak egyezni. Ez mindkét fél érdeke. Ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy a tőke ma, ha fenyegetve érzi magát, egyszerűen továbbáll egy másik országba. Az új tagországokat a probléma még jobban fenyegeti, mint a régieket, sőt, a rendszerváltás óta a gazdasági szervezetek elaprózódása miatt náluk a szakszervezeti érdekvédelem sem olyan hatékony, mint korábban. A probléma az unió egészében él, a nemzeti jogalkotásnak azonos elvek szerint változatos eszközökkel kell megoldást találnia - mondta Kósáné Kovács Magda.

  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Év végi aktualitás: Ezt kell tudni a jövő évre szabályosan átvihető szabadságokról

Az év végéhez közeledve érdemes a szabályokat áttekinteni, hiszen a szabályosan jövőre át nem vihető, még fel nem használt idei szabadságok... Teljes cikk

Perelhető-e a munkáltató, ha megsérti az egyenlő díjazás elvét?

Az EU-ban a nemek közötti bérszakadék átlagosan 13%. Magyarországon a női bérek hátránya 18%. Az egyenlő díjazás alkalmazásának egyik gátja a... Teljes cikk

Távmunka vagy home office? Akár több tízezer forint múlhat a helyes besoroláson

Az év végi bér- és adótervezési időszakban a vállalatok egyre nagyobb figyelmet fordítanak a költségek optimalizálására – ebben pedig a... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek

    Kapcsolódó tartalmaink 1 2 3 Bezár