Az IT-iparágban dolgozó nők jelentős része elégedetlen a fizetésével
Bár az IT-iparágban dolgozó magyar nők fizetése a gazdasági válság ellenére nőtt, jelentős részük elégedetlen a jelenlegi bérezésével. Legnagyobb kihívásnak a jólétről való gondoskodást és a stressz kezelését, a motiváció csökkenését, valamint a változó világgazdasági helyzetet nevezték meg. A No Fluff Jobs nemzetközi IT-állásportál immár negyedik alkalommal elemzi a magyar, a lengyel, a cseh, a holland és az ukrán technológiai szektorban dolgozó nők fizetését, szakterületeit és készségeit.
Belépési lehetőségek
A magyar női informatikusok 36,1 százaléka elsősorban pályamódosítás eredményeként kezdte informatikai kalandját. Ötből egy női informatikus viszont kifejezetten informatikát vagy egy programozáshoz kapcsolódó műszaki területen tanult az elhelyezkedését megelőzően. Pozíciók tekintetében a hazai női informatikusok körében a tesztelési (14%), a frontend (11%) és az üzleti elemzési területek a legnépszerűbbek.
A hazai továbbképzések nemi arányaiba a Codecool és a Software Development Academy HR-menedzsere, Nyitrai Orsolya nyújt betekintést: „A kezdetekben a végzett codecoolos diákok között a nők aránya közel 20 százalékos volt. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy ezt az arányt növelni tudjuk, és a nők körében népszerűsítsük a kódolást. Az utóbbi időben a Codecool rövidebb IT-képzései is egyre népszerűbbek a női résztvevők között is, így mára már ez az arány megközelíti a 25 százalékot” – osztotta meg a szakember.
Az informatikában dolgozni általában csapatmunka. Ezért a magyar női szakemberek által megjelölt három legfontosabb kompetencia, amelyre ebben az iparágban szükség van, a következő: problémamegoldó készség (91%), csapatmunkára való készség (60%) és elemzőkészség (57%). További fontos készségként említették a kritikus gondolkodást (53,6%), a magas stressztűrő képességet (38,5%), az asszertivitást és a tárgyalási készséget (36%).
Karrier és távmunka
A jó szakemberek megtartásának egyik eszköze az előléptetés. A felmérésben szereplő magyar informatikus nők 25 százaléka részesült a megbecsülésnek ebben a formájában az elmúlt évben, amely arány a régióban mért legalacsonyabb. Összehasonlításként a Csehországban megkérdezettek 31,55 százalékát, a lengyelek 39,76 százalékát, míg az ukrajnaiak 54,39 százalékát léptették elő 2022-ben.
Annak ellenére, hogy az elmúlt év kihívásokkal teli volt, és a technológiai elbocsátások réme még a technológiai óriásokat is kísértette, a magyar női informatikusok 25,73 százaléka döntött úgy, hogy munkahelyet vált. A munkahelyváltás fő tényezője a magasabb jövedelem (59,05%), de a válaszadóknak fontos szempont volt az is, hogy olyan környezetben szeretnének dolgozni, amely megfelelő vállalati kultúrát biztosít (33,33%), és lehetővé teszi a távmunkát (31,43%). Az informatikusok 4,76 százaléka mutatott rá a nemi diszkriminációra.
„Nemcsak a piaci szereplők, hanem a kormányok is tehetnének valamit az ügy érdekében. A nőket diszkrimináló vállalatok megbüntetése egyértelmű jelzés lenne a döntéshozók számára, hogy erre oda kell figyelni” – hívja fel a figyelmet Szente Alíz, a gyerekkel app és a gyerekkel.com CEO-ja.
Bérezési elvárások
Az iparágban dolgozó magyar nők 66 százaléka kapott fizetésemelést az elmúlt évben, ennek ellenére csak 45,2 százalékuk elégedett a jelenlegi keresetével. A felmérés szerint a magyarországi női informatikusok 35 százaléka a 400 és 600 ezer közötti bérsávban keres, de jelentős százalékuk nem elégedett a bérezésével és 50-70 százalékkal többet szeretne keresni. A legmagasabb fizetéseket Hollandiában regisztrálták, ahol a női informatikusok 27 százaléka nyilatkozott úgy, hogy 776 ezer és 980 ezer forint között keres. A legalacsonyabb fizetések viszont Ukrajnában voltak, ahol az informatikában dolgozó nők 26 százaléka 204 ezer és 367 ezer forint között keres.
A lengyel, ukrán, magyar, cseh és holland nők átlagosan 13 százalékkal alacsonyabb fizetést kapnak, mint a férfiak. A felmérés szerint a technológiai iparban dolgozó magyar nők 63 százaléka nem tudja, hogy az azonos pozícióban és azonos tapasztalattal rendelkező férfiak mennyit keresnek.
„Régóta tudjuk, hogy a jó fizetés a munkahelyi elégedettség egyik alapja. Az új állást keresők számára a fizetések ismerete a hirdetések egyik kulcseleme” – kommentálja az eredményeket Paulina Król, a No Fluff Jobs személyzeti és operatív igazgatója. „A No Fluff Jobs egyelőre az egyedüli állásportál, ahol minden ajánlatban található fizetési sáv. Így az IT-iparágban munkát kereső nők időt takaríthatnak meg, és azokra az ajánlatokra jelentkezhetnek, amelyek megfelelnek az elvárásaiknak” – magyarázza a szakember.
fotó: unsplash
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
A munkatársak megtartása és fejlesztése ma már nem feltétlenül a tréningnapokról szól, hanem sokkal inkább az adatokról. A játékosított... Teljes cikk
Bemutatták NEO-t, a világ első fogyasztói humanoid robotját, amely 2026-tól elérhető az otthonokban. A mindössze 66 kilós, halk és tanulékony robot... Teljes cikk
A Microsoft új Teams-funkciója automatikusan felismeri, ha egy dolgozó a vállalat WiFi-hálózatára csatlakozik, és ennek alapján frissíti a... Teljes cikk
- Contracting 2 hónapja
- A Videókártya: Mélyreható Útmutató a 2025-ös Gamer Piacra (A Definíciótól az RTX 5090-ig) 2 hónapja
- "Fel vagyunk készülve, hogy tíz rendőrből hat roma lesz?" - kihívások a foglalkoztatásban 6 hónapja
- Látni kell! Két és félszer több láthatatlan munkát végeznek a magyar nők a férfiakhoz képest 9 hónapja
- Mennyit keresnek a karrierváltó informatikusok? 9 hónapja
- Így fest a nők helyzete a munka világában 2025-ben 10 hónapja
- Kiderült: a szakmailag nőies viselkedés még férfiakat is diszkriminálhat 10 hónapja
- Ez a juttatás kétszer olyan fontos lett a nők számára mint a szülői szabadság 10 hónapja
- Fiatalok foglalkoztatását segítő szervezeteket támogat a Citi 11 hónapja
- Ezek lehetnek 2025 trendjei HR informatikában 13 hónapja
- Megéri a bérszámfejtést kiszervezni? Öt érv az IGEN mellett 13 hónapja
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja