kapubanner for mobile

Az MSZP támogatja a béren kívüli juttatások megadóztatása elleni demonstrációt

Az MSZP támogatja a béren kívüli juttatások megadóztatása elleni szakszervezeti demonstrációt és kezdeményezni fogja a parlamentben a jelenlegi szabályozás megtartását - írja az MTI.

images

Tóth Bertalan, az ellenzéki párt elnöke, frakcióvezetője hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta, ha ezeknek a juttatásoknak a kedvezményes adózása megszűnik, akkor a munkaadók nem fogják azokat biztosítani.

Közölte, a Fidesz-kormány "megfosztja" a munkavállalókat a lakhatási, az iskolakezdési, a munkába járási támogatástól, és havonta mintegy tízezer forintot húz ki egy munkavállaló zsebéből ezzel az intézkedéssel.

Elmondta, a kabinet meg sem hallgatta a szakszervezetek vezetőit a döntés előtt, ezért szerveznek az érdekképviseletek keddre demonstrációt.

A pártelnök azt mondta, szeretnék, ha a kormány visszakozna ettől az intézkedésekről, kezdeményezni fogják a jelenlegi adózási szabályok megtartását.

Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke szerint a kormány gyáva, mert nem mer érdemi egyeztetést összehívni a szakszervezetekkel. Rendkívül hiteltelennek nevezte a kormány azon érvelését, hogy költségvetési megtakarítás érdekében van szükség a béren kívüli juttatások adózási szabályainak megváltoztatására.

Hozzátette: azt a dolgozói réteg nagyon jól látja, hogy miközben az ő zsebükben turkál a kormány, addig luxusberuházásokra, urizálásra van pénz. Ma Magyarországon arra van pénz, amire Orbán Viktor akarja, hogy legyen, például arra, hogy gazdagítsa vele a saját családtagjait, a fideszes országbáróit - fogalmazott.

A szocialista politikus közölte, arra kérnek minden munkavállalót, mindenkit, aki érdekelt abban, hogy megváltoztassák a kormány "melósnyúzó törvényhozását", menjen el a szerda délután a Magyar Nemzeti Bank előtt kezdődő tüntetésre. Az MSZP országos elnökségének tagjai ott lesznek - mondta.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek