Az okos és a pop-up irodáké a jövő

Mivel egyre több ember végez távmunkát, a hagyományos iroda szerepe meg fog változni – derül ki többek között a Leitz irodaszergyártó cég által nemrég kiadott tanulmányból.

Az eredetileg izolált, íróasztalhoz kötött, egyéni dolgozók számára tervezett iroda az „okos” munkavégzés új korszakában „okos" irodaként és „okos” eszközökkel fogja kiszolgálni őket. A hagyományos irodától új munkahelyi ökoszisztéma felé haladunk, amely fix alapú, mobil, workhub és otthoni egységekből áll.

„Work Smart, Work Mobile” címmel a Leitz irodaszer márka most adja ki tanulmánysorozatának második részét, melyben az elmúlt két év egyre meghatározóbb folyamatának – a mobil munkavégzés növekedésének – speciális aspektusait vizsgálja.

Az első tanulmányból kiderült, hogy már most minden ötödik alkalmazott munkájának legalább felét irodáján kívül végzi, és ez a trend folyamatosan erősödik. A menedzsment a növekvő számú mobil munkavállaló esetében is mérni szeretné az eredményeket.

Minél inkább össze vagyunk kötve digitálisan, annál inkább képesek lesznek a vállalatok – elméletben – felügyelni dolgozóik eredményességét – teljes munkaidőben dolgozókat és alvállalkozókat egyaránt. A jövőben viták övezik majd, hogy hogyan monitorozza a menedzsment a munkavállalóit.
Elméletben tökéletesen lehetséges az outputot a billentyűzet naplózásával mérni. A GPS-szel felszerelt eszközök lehetővé teszik a vállalatok számára alkalmazottaik földrajzi nyomon követését: „Tényleg otthon dolgozik, vagy kutyát sétáltat?”

A Leitz kutatási panel megkérdezettjei ennél a pontnál optimisták voltak. Amikor arról kérdeztük őket, mennyire bízik a vállalatuk abban, hogy produktívan menedzselik a saját idejüket, amikor távolról dolgoznak, 28 százalékuk azt mondta, „Nagyon”, és további 44 százalék szerint „Eléggé”.

Kutatási mintánk 29 százaléka havonta legalább egy alkalommal végez munkát szolgáltatott irodában (serviced office), és a mozgásban lévő „okos” munkavállaló számára a következő fázis a kisebb, ún. pop-up munkaterület lesz repülőtereken, tömegközlekedési állomásokon, autópálya pihenőhelyeken, ahol egyéni vagy kétszemélyes „kapszulákat” bérelhetnek majd óradíj alapján.

Az értekezletek ismét gyakoribbá válnak, de informálisabbak és egyre inkább ad hoc jellegűek. Az adaptív épületek és terek több alkalmi találkozóhelyet biztosítanak és a mobil munkavégzés ugyanúgy jelentheti az iroda területén való mobilitást, mint a világban való mobilitást.
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szélhámos távmunkások - így próbálnak bejutni a hackerek a cégekhez

Újra megjelentek azok az észak-koreai hackercsoportok, amelyek hamis személyazonossággal, távmunkásként próbálnak bejutni nyugati és európai... Teljes cikk

Luxusfizetés, nulla bejárás, szabad délutánok – így dolgozik a jövő embere?

Miközben egyre több cég visszaterelné dolgozóit az irodába, milliók keresnek olyan munkahelyet, ahova nem kell bejárni. A rugalmas időbeosztás, a... Teljes cikk

Alig kellenek a pályakezdők, a jó szakember viszont nehezebben vált

Óvatosabbak lettek a cégek a szellemi munkavállalók felvételében: kivárnak vagy sokszor csak projekt alapon alkalmaznak, a hirdetések száma is... Teljes cikk