kapubanner for mobile

Az öregedés folyamata lassítható?

Az öregedés legújabb elméletei szerint az öregedés nem más, mint a genetikai információáramlást zavaró zaj (szoftverhiba), amely megzavarja a gének kifejeződésében megnyilvánuló élettani folyamatokat. Ennek következtében ha sikerül a zajkeltő, téves információkat kiiktatni, akkor az öregedés folyamata lassítható, akár meg is állítható. Ahogy nő az öregek száma, úgy nő az öregedés lassítására irányuló kutatások támogatása is - hívja fel a figyelmet a NyugdíjGuru News legfrissebb hírlevelében dr. Farkas András nyugdíjszakértő.

Az öregedés e felfogásban gyógyítható alapbetegség, amelynek kezelésével az emberi életet fenyegető összes rettegett betegség (krónikus gyulladások, rák, szív-, ér- és légzőrendszeri betegségek, és így tovább) megelőzhetővé válik. Az Öregedés Információs Elméletének (Information Theory of Aging, ITOA) kutatói szerint hiába találnánk meg például a rák általános gyógymódját, attól még simán belehalnánk valamelyik másik betegségbe, vagyis a várható élettartamunk alig módosulna.

Egészen más a helyzet, ha az alapbetegséget, azaz az öregedést tudnánk gyógyítani - és erre minden esélyünk megvan az elkövetkező egy-két évtizedben.

A betegségek nemzetközi statisztikai osztályozási rendszerében (International Classification of Diseases for Mortality and Morbidity Statistics, 11th Revision) 2018 óta betegségként szerepel maga az öregedés, vagyis az öregedés lassítását, leállítását, visszafordítását célzó gyógyszerek fejlesztése zöld utat kaphat.
 
A gyógyszerjelölt molekulák közül öt is nagyon ígéretes, mindegyik a DNS-kifejeződést képes szabályozni, közülük kettőt a magyarok is jól ismerhetnek: a jelenleg kettes típusú cukorbetegeknek felírt metformint és a vörösborban is megtalálható resveratrolt, de mellettük az mTOR, a NAD és a sirtuin azok a varázsszavak, amelyek talán kinyitják az örök ifjúsághoz (vagy legalábbis a lassabb öregedéshez) vezető titkos tudományos átjárók ajtaját.
 
Az új paradigma szerint tehát az öregedés gyógyítható betegség, minden egyéb pusztító betegség forrása, amelynek gyógyításával bizonyítható, hogy az egészségben töltött emberi életnek nincs természeti törvények által kiszabott határa.
 
Ez az új paradigma nyilván éppen olyan nehezen nyer majd elismerést, mint a múlt században az általános relativitáselmélet, hiszen nagyon sokan vallják - még az életkori előítéletek elleni küzdelem legfelkészültebb képviselői is -, hogy az öregedés nem javítandó hiba, hanem maga az élet ("aging is living"), hozzátéve, hogy nem az öregedés a gond, hanem a hozzá tapadó előítéletek, ahogyan a nők életét sem a nemi szervük teszi nehézzé, hanem a szexizmus. Természetesen éppúgy helytállóak ezek a megállapítások, mint a Newton-féle gravitációs elmélet, de ahogyan azt az elméletet tágabb összefüggésbe helyezte az általános relativitáselmélet, úgy emelheti más szintre az öregedésről való gondolkodást a jelenség gyógyítható betegségként történő kezelése is.

dr.Farkas András NyugdíjGuru News alapító-főszerkesztő

Trendforduló: már tényleg egyre kevesebben fognak eltartani egyre többeket

  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek