Trendforduló: már tényleg egyre kevesebben fognak eltartani egyre többeket
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA WHO becslése és várakozása szerint 2050 körül a 65 éves és afeletti lakosság aránya először fogja meghaladni a 25 év alattiakét Európában. Ezzel újabb trendfordulóhoz érkezett a kontinens demográfiai átalakulása. Az OTP Nyugdíjpénztár tapasztalatai szerint a hazai lakosság még nem kezdett el felkészülni az anyagi gondoktól nem mentes időskorra.
Itthon az eltartott népesség rátája még magasabbra nőtt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) idei évi becslése alapján, már a társadalom több mint felét teszik ki. Különösen a 65 éves és annál idősebb lakosság aránya magas, mely a WHO előrejelzései szerint 2050-re egész Európában megpróbáltatások elé állíthatja a kormányokat és a társadalmat.
Több idős, mint tinédzser
A társadalom elöregedésével még komolyabb kihívást jelent a gazdaságilag inaktív korúak eltartása, mely alatt a 14 éves és annál fiatalabb, illetve a 65 éves és idősebb lakosságról való gondoskodást értjük. Magyarországon az eltelt közel 20 évben azonban nem a gyermekeknél szembetűnő a változás mértéke. A fordulópont 2006-ban következett be (102,4%), azóta folyamatosan emelkedik az időskorúak száma a gyermekekéhez képest – az öregedési index idei mértékét az adatszolgáltató hivatal 141,5 százalékra becsüli. Az idős népesség eltartottsági rátájának növekedése mögött az alacsony születésszám, a kivándorlás, illetve az átlagos élettartam kitolódása állhat. Az inaktív korú lakosság túlsúlya kedvezőtlenül hat egy ország munkaerőpiacára és gazdaságára, hiszen az aktív korú lakosságra egyre több gyermek és idős jut.
Itthon is érdemes megtenni az első lépéseket
Az OTP Nyugdíjpénztár adatai alapján sokan még mindig elmulasztják vagy későn kezdik meg az időskorra való pénzügyi tervezést. Ugyanakkor bizakodásra ad okot, hogy a Nyugdíjpénztár idei szeptemberi adatai alapján a 30 évnél fiatalabb tagok száma 13 százalékkal meghaladta a 65 éves vagy idősebb pénztártagokét.
„Az Európai Unió tagországain belül Magyarországon sem ismeretlen az idősödő társadalom jelensége. Éppen ezért kiemelt fontosságú a fiatalkori öngondoskodás tudatosítása és a munkáltatói hozzájárulás szerepe, melyek enyhíthetik az elöregedő társadalom hatását. Ezen a téren még nekünk is van teendőnk, habár a lakossági tudatosságra utalhat, hogy az idei évben tovább emelkedett pénztárunk taglétszáma, és az új belépőknek köszönhetően már meghaladta a 260 000 főt. Azonban ez azt jelenti, hogy még mindig sokan vannak, akik nem tesznek félre idős korukra” – mondta Nagy Csaba, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.
Egyre romló eltartottsági ráta
Az idősekről való gondoskodás egyre nehezebbé válik a társadalom elöregedésével, melynek mértéke régiónként különböző.
A KSH idei évre vonatkozó becslése pontosabb képet mutat a hazai régiók közötti megoszlásokról. A 65 éves és annál idősebbekről való gondoskodás országos átlaga 31,6 százalék, mely eredményt régiók szerint a Dél-Dunántúl (35,7%), a Dél-Alföld (34,7%) és a Nyugat-Dunántúl (32,1%) múlja felül. Ellenben Pest vármegyében és az Észak-Alföldön az országos átlaghoz képest megközelítőleg 2-4 százalékponttal kedvezőbbek a kilátások, míg Budapesten és a középső régióban az országos átlaghoz hasonló mértékű az idős népesség eltartottsági rátája.
Nem csak hazánkban, hanem a teljes európai régióban általános tendencia az időskorúak eltartottsági rátájának növekedése. Bár Magyarország pár százalékponttal az EU-s átlag alatt helyezkedett el tavaly, a határmenti országok közül Szlovákiában (26,1%), Ausztriában (29,4%) és Romániában (30,3%) volt alacsonyabb a munkaképes korúakra jutó idősek száma.
A HR Portal egy korábbi cikkben beszámolt róla: Magyarország jelentős uniós forrásokért vállalta, hogy nyugdíjreformot hajt végre a következő években, mely egyre sürgetőbbé válik a demográfiai adatok fényében is.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?