kapubanner for mobile

Azt mondták, meddő vagyok, de nem nyugszom bele!

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Amikor kiderül, hogy a teherbe esési próbálkozások kudarca mögött meddőség húzódik meg, elkezdődik a meddőségi kivizsgálások és kezelések sokszor végtelennek tűnő hosszú sora. Alapos kivizsgálás nélkül nincs hatásos megoldás, és ma már számos bizonyítottan hatásos módszer áll rendelkezésre a gyermekáldás elősegítésére. Vannak azonban olyan kiegészítő eljárások is, melyek javíthatják a meddőségi kezelések eredményességét.

meddőség

Az internet korában sok olyan témáról nyíltan beszélünk, melyet akár csak néhány évvel vagy egy-két évtizeddel ezelőtt „nem illett” szóba hozni. A meddőség kérdése azonban még manapság is jórészt tabu, ami nem csoda annak ismeretében, hogy a gyermektelenséget a párok nagyon gyakran saját kudarcukként, testi hibájukként róják fel akár még saját maguk előtt is. Pedig a meddőség nem egyéni sorscsapás, hanem modern korunk „népbetegségének” is tekinthető, hiszen a statisztikák szerint minden hatodik-hetedik párnál hosszabb próbálkozás ellenére sem fogan meg a várva-várt baba. Ilyen esetekben lép színre az orvostudomány, mely már számos hatásos módszerrel rendelkezik a gyermekáldás elősegítésére.

Ha tehát felmerül a meddőség gyanúja, akkor az első lépés az alapos kivizsgálás, lehetőség szerint a meddőségre szakosodott központban, majd a meddőségi kezelések megkezdése, a „lombikprogramba” való belépés.

Számos olyan tényező van azonban, melyek javításával a meddő pár is sokat tehet a meddőségi kezelések sikeréért.

Meddőség kiegészítő kezelése a mikrokeringés javításával?

A gyermekáldáshoz is jó keringés szükséges! Ha a meddőségi kezelések optimalizálásához szükséges körülmények megteremtéséről van szó, többnyire csak az egészséges életmódra, az egészséges táplálkozásra és az aktív életre gondolunk. Néhányunknak talán még a stressz csökkentése is eszébe jut. Pedig az új élet létrejöttéhez szükséges ivarsejtek életképességéhez és megfelelő működéséhez az is szükséges, hogy a petesejtek és hímivarsejtek termeléséért felelős szervek a vér útján hozzájussanak a normális működésükhöz szükséges oxigénhez és tápanyagokhoz. Ebben alapvető szerepe van a legkisebb hajszálereken át történő úgynevezett mikrokeringésnek, melynek segítségével az oxigénben és tápanyagban gazdag vér a legkisebb sejtekhez is eljuthat. Például férfiaknál a mikrocirkuláció károsodása hozzájárulhat a férfi nemzőképesség csökkenéséhez, de vannak olyan alapbetegségek (elsődlegesen a cukorbetegség), melyek mindkét nem esetében ronthatják a mikrokeringést, így a meddőségi kezelések eredményességének javításában hatásos lehet a mikrokeringés serkentése

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek