Bejgli helyett beosztás, avagy ki dolgozik karácsonykor?
Halászlét eszünk, megajándékozzuk egymást, teletömjük magunkat süteménnyel - vannak, akik mindeközben dolgoznak: tüzet oltanak, szülést kísérnek, gázt szolgáltatnak. Vannak szakmák, ahol nyilvánvaló, hogy az ünnepek alatt is kell dolgozni. Három ilyen munkakört és az abban tevékenykedőket mutatjuk be.
Csébi-Pogány Gergely, hadnagy hét éve dolgozik tűzoltóként. Dolgozott már szilveszterkor, karácsonykor és még szenteste is. Mindez nem okozott gondot, amíg nem volt családja. De most, hogy már két gyermeke van több szervezést igényel a karácsonyi munka. "A feleségem bár nem szereti, megérti - ő már így kapott, amikor megismerkedtünk, akkor is tűzoltó voltam. A gyerekeim még kicsik, ezért például amikor két évvel ezelőtt éppen december 24-re voltam beosztva, akkor megoldottuk azzal a dolgot, hogy az egész karácsony estét áttettük 23-ára" - mondja Gergely.
"Ha már nagyobbak lesznek, akkor nem tudom miként fogjuk tudni megoldani." A tűzoltóságnál az ünnepi beosztás sorsolással készül, az idei húzás már novemberben megvolt. Az, hogy ki családos, ki nem, nem számít - mindenki belekerül a kalapba. Gergely azt mondja, a sorsolás után pár hétig téma a karácsonyi beosztás, de aztán mindenki belenyugszik. Persze arra is figyelnek, hogy aki karácsonykor szolgálatban van, annak szilveszterkor ne kelljen bejönnie - így a karácsonyra kihúzottak nem kerülnek bele a másik kalapba. Van olyan is, hogy valaki magára vállalja az ünnepeket: nincs családja, ezért nem jelent problémát bejönni - de ez a ritkább eset. "Meg aztán ott van a pénz is: az ünnepekre dupla pótlék jár, ma már ez sem elhanyagolható szempont - van, aki emiatt vállalja ezeket a napokat." - mondja Gergely, aki ha maga döntene, akkor hazaküldené a családosokat ezeken a napokon. "Nem problémamentes ez az egész, mert azzal morognak, aki szervezi a szolgálatot."
Munka egyébként nem sok akad karácsonykor, legalábbis nem több mint egy átlagos hétvégén. Ugyanis a hagyományos karácsonyfatüzek inkább később lobbannak fel, amikor a fa már kellően kiszárad. Karácsony estéjén inkább az adventi koszorúk szoktak lángba borulni, melyek már hetek óta száradoznak a lakásban. Gergely azt mondja, a karácsony esti lakástűz lelkileg a tűzoltókat is megviseli: éppen ezen az estén látni leégni valakinek az életét különösen nehéz. Ha nincs riasztás, akkor közösen főznek, sütiznek a szolgálatban lévő tűzoltók. A szilveszter már rosszabb: kukába dobott tűzijátékok, petárdák okoznak tüzet, ilyenkor sok a munka.
Férfiak túlerőben
A Főgáznál sem állhat le az élet csak azért, mert ünnep van. A szolgáltatónál a földgázellátás biztosítása és a biztonságos üzemeltetés érdekében a nap 24 órájában - függetlenül a hétvégétől, ünnepnapoktól - bizonyos munkakörökben munkavégzési kötelezettség van, mondja Patai Ágnes, a Főgáz HR-igazgatója.
Karácsonykor a nappali műszakokban összesen 19 fő dolgozik, diszpécser, művezető, műszaki előkészítő, szerelő munkakörökben további 4 fő készenlétben van, ugyanez a létszám az éjszakai műszakban 12 fő és 4 fő készenlétben.
És hogy kiknek kell dolgozni ezeken a napokon? "A műszaki területen szolgálatot teljesítő munkakörökben elsősorban férfiak dolgoznak, kivétel egy fő: a rendszerirányító diszpécserek egyike hölgy. Karácsonykor a beosztás az egyéni igények figyelembe vételével történik, amennyiben ez nem sérti a biztonságos üzemelés szempontjait" - mondja Patai Ágnes. "Az évnek ebben az időszakában megnő a szabadságra menni kívánók száma. Az ünnepek körül elsősorban azok vehetik ki szabadságukat, akik előző évben dolgoztak és fordítva. Családi körülményeket csak kivételes esetekben tudunk figyelembe venni, hiszen szinte mindenkinek van családja, kisgyereke. Emiatt nem kerülhetnek rendszeresen hátrányba azok, akik gyermektelenek."
A cég irodái az adventi időszakban karácsonyi hangulatú terekké válnak, ahol adventi koszorúk, gyertyák, illatmécsesek jelzik a munkatársak készülődését a szeretet ünnepére. És persze rendezvényekkel is készülnek erre az időszakra. "Már negyedik alkalommal rendezünk Mikulásváró rendezvényt a cégcsoport munkatársainak gyermekei részére: a program célja, hogy a gyerekek lássák szüleik munkahelyét, ahol anya-apa dolgozik, és a valóságban találkozhassanak az otthon elmesélt történetek helyszíneivel, személyekkel. A gyesen lévő szülők számára ez egy jó lehetőség, hogy újra közvetlen kapcsolatba kerüljenek a munkáltatóval, és persze az utódok bemutatásának is kiváló helyszíne" - mondja a HR-igazgató.
Emellett éves karácsonyi záróünnepséget szerveznek a teljes munkavállalói kör részére, ahol az évértékelésen túl, elismerést kapnak a kimagasló szakmai teljesítményt nyújtó kollégák, és közös, szórakoztató játékokkal, zenével, tánccal ünneplik meg az évet. "Kiemelt figyelmet szentelünk ilyenkor a rászorulók megsegítésének is. A cég egyik ingatlanjában évek óta hajléktalanszálló működik a Máltai Szeretetszolgálat üzemeltetésében. Karácsonykor házi készítésű süteményekkel, a munkatársak adományaiból szponzorált hasznos holmikkal, ajándékozzuk meg a szálló lakóit, akik számára érezhetően nagy jelentőséggel bír ez a fajta gondoskodás" - mondja Patai Ágnes.
Megjelent, mint egy angyal
Bálint Sándor, aki 40 éven át dolgozott szülészorvosként, viszonylag kevés karácsonyt töltött munkával, mivel három gyerek édesapja - helyette általában szilveszterre osztották be ügyelni. De ha a kismama, aki őt választotta orvosául, karácsonykor szült, akkor bizony menni kellett. " Egy ízben a szentestei vacsora mellől mentem be a kórházba, és miután minden rendben lezajlott, kellemes karácsonyt kívánva egymásnak, hazamentem és elértem még az ünnepi nagy családi vacsora végét. A másik esemény igen fontos volt. Nemcsak a karácsony miatt, nemcsak azért, mert egy új élet, egy új család született, hanem mert a Szent Imre Kórház éppen megnyitott alternatív szülőszobájában ez volt az első szülés. Mint a mesében: 1995. dec. 25-én a mentő behozott egy vajúdó asszonyt, akit nem tudtak tovább vinni a választott kórházba. Félhomály, gyertyafény, halk zene és a baba gátmetszés nélkül született meg. Először szülő asszonynál abban az időben ez nem volt gyakori. A hangulat csodálatos volt, igazi ünnepi áhítat járt át mindent. Az asszony másnap - egészséges babájával hazament. Soha többé nem találkoztunk. Megjelent, mint egy angyal, átélhettük a születés misztériumát, ahogy az abban a bizonyos betlehemi istállóban történhetett. Nagyon hálás vagyok neki, hogy megajándékozott bennünket ezzel a csodával, igazi karácsonyi ajándékkal" - emlékszik vissza a doktor.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Jubileumi évéhez érkezett az Év Projektmenedzsere Díj, amelyet immár 25. alkalommal ítélt oda a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla. Az idei... Teljes cikk
A munkaerőpiacon ma már nemcsak a tapasztalat számít: egyre nagyobb előnyt jelent, ki tud hatékonyan dolgozni AI-eszközökkel. A legtöbb... Teljes cikk
A járvány utáni évek rugalmassága leáldozóban van: egyre több cégvezető követeli vissza dolgozóit az irodába, szigorítja a teljesítménymérést... Teljes cikk
- Az egy főre jutó évi nettó jövedelem háztartástípusok szerint 2 hete
- Új év, új élet? Munkát kínálnak egy teljesen lakatlan szigeten 3 hete
- Ezzel a 7 lépéssel képernyőmentes lehet a karácsonyi ünneplés 3 hete
- A türelem pszichológiája: ezt kell megérteni és minden könnyebb lesz 3 hete
- Ez a 10 szakma adja a leépítések ötödét – sokan nem számítanak rá 3 hete
- Az AI csak fedősztori: ez az igazi oka a leépítéseknek 3 hete
- Karácsony előtt érkezik a családi pótlék 3 hete
- Egy anya, aki karácsonykor is dolgozott – és az elismerés, ami nem maradt el 3 hete
- Így lehet majd ügyet intézni a NAV-nál az ünnepek alatt 4 hete
- A csendbe menekülnének az állandóan elérhető dolgozók 4 hete
- Új rendszer jön: ezért dolgozik majd több elítélt a vasútállomások környékén 1 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa