Belső vizsgálat indul a botrányos Vállalkozz itthon fiatal! miatt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatVarga Mihály nemzetgazdasági miniszter belső vizsgálatot rendelt el, hogy kiderüljön, miért nem kapták meg a támogatást a Vállalkozz itthon, fiatal! program résztvevői - írta a hvg.hu.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nem érti, miért nem kaptak még egy forint támogatást sem a Vállalkozz itthon, fiatal! nevű kormányprogram résztvevői - közölte az RTL Klub Híradója.
A miniszter - aki maga jelentette be a program elindítását egy évvel ezelőtt - a csatornának azt mondta, belső vizsgálatot rendelt el az ügyben.
A 444.hu pénteken írt arról, hogy a program résztvevői több hónapja fizetik a járulékokat a pályázat miatt alapított cégük után, de a beígért támogatásból még semmit sem láttak.
A minisztérium azt közölte, haladéktalanul megkezdik a kifizetéseket.
HVG

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?