kapubanner for mobile

Bértámogatás, adómentesség: ezek a támogatások járnak májusra és júniusra

Az adómentességek és a bértámogatások május 31-ig járnak a válság miatt nehéz helyzetben lévő ágazatok szereplőinek, de június 1-től még számos intézkedés, így például a kedvezményes áfa az elviteles ételre és a kamatmentes gyorskölcsön is tovább segíti a családokat és a vállalkozásokat.

Májusban is jár a munkáltatói adómentesség a turizmus, a vendéglátás és a szabadidő ágazatban - hívta fel a figyelmet Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára. 

Több szempontból is jelentős adóügyi könnyítésről van szó. Egyrészt az adóelengedés több mint 130 ezer dolgozót érint, másrészt a gazdaság újraindításának is fontos lépése lehet az, hogy hét havi munkáltatói adómentességet kaptak a járvány által leginkább sújtott vállalkozások. Az intézkedés érdemi segítséget jelent, hiszen összességében csaknem 30 milliárd forintot hagyhat az érintetteknél - mondta.

A májusi adóelengedést az érintett, csaknem 20 ezer vállalkozás minimális adminisztrációval a lehető legegyszerűbben veheti igénybe; csak be kell jelölnie a havi adó- és járulékbevallásában az erre a célra kialakított mezőket. A májusi időszakra vonatkozó bevallást június 12-ig kell elküldeni az adóhivatalnak.

Május 31-ig még igényelhető az ágazati és a kutatás-fejlesztési bértámogatás is, amelyből a kormányhivatalok május 8-ig már több mint 84 milliárd forintot utaltak ki.

A vendéglátásban tevékenykedőket május 31-ét követően is segíti az, hogy továbbra is a legalacsonyabb, 5 százalékos általános forgalmi adót kell felszámítani az elvitelre vagy házhoz szállítással értékesített ételre és italra. Az intézkedés a november 14-i bevezetése óta már több mint 10 milliárd forintot hagyott az érintetteknél. 

Az akár 10 millió forint hitelösszegig elérhető gyorskölcsönt - amely kamatmentes, három év törlesztési türelmi idővel - már nemcsak a járvány leginkább sújtotta ágazatokban tevékenykedő kis- és középvállalkozások vehetik igénybe, hanem azok a kisvállalkozások is, akiknek az árbevétele a járvány miatt jelentősen lecsökkent.

Azoknak a kisvállalkozásoknak, egyesületeknek is nagy segítséget jelenthet a gyorskölcsön, amelyeknek a tavalyi árbevétele nem haladta meg a 100 millió forintot, és az minimum 30 százalékkal alacsonyabb, mint a 2019-es volt, valamint átlagos állományi létszáma nem haladta meg a 25 főt. Május 18-ig 5800 igénylés érkezett 47 milliárd forintot meghaladó összértékben - jegyezte meg Tállai András.
 

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek