kapubanner for mobile

Betanított munkás

A betanított munkás olyan fizikai munkát végez egy bizonyos szakterületen, amelyhez elegendő az általános iskolai végzettség, illetve egy viszonylag rövid ideig tartó betanulási folyamat.

A szakismerete csak és kizárólag a konkrét feladatával kapcsolatos. A betanított munkák általában adott, ismétlődő mozzanatokból tevődnek össze, amely egyrészt előnyös, másrészt kevésbé az. Munkák betanított munkásoknak könnyen találhatóak az Állásportál.hu-n.

Mivel ismétlődnek a feladatok, elég monotonnak mondható, a továbbfejlődés lehetősége kevés esetben adott, amihez a nagy monotontűrő képesség mindenképpen szükséges. A pozitív oldala viszont, hogy könnyen betanulható, ezért sok munkát vállalni tervezőnek, akár diákoknak is nyárimunkaként vagy évközben, kitűnő lehetőséget biztosíthat.
A betantott munkákat általában pontos utasításokat követve, gyakran egy felettes közvetlen irányításával végzik.
Megkülönböztethetünk könnyű és nehéz fizikai munkát is. A munkák magas száma miatt nagy különbség lehet betanított munka és betanított munka között, akár a tanulási időt vagy a fizikai terhelést figyelembe véve.

Könnyű fizikai munkák:
- nyomdai betanított munkás
- egyengető
- használt-ruha válogató munkatárs

Nehéz fizikai munkák:
- kézi anyagmozgató
- raktári dolgozó
- gyári munka

A betanított munkák munkarendjei változóak lehetnek. Teljes munkaidőben, részmunkaidőben vagy akár alkalmi munkaként is vannak lehetőségek betanított munkát végezni. A műszakokat tekintve néha egyműszakos, de előfordulhat, hogy két vagy három műszakban is kell/lehet munkát vállalni.

A betanított munkások alapbérük mellett számos juttatásokban részesülhetnek. A vállalat biztosíthat a munkásainak munkaruhát, cafetéria használatot, esetenként kedvezményes utazási és/vagy étkezési lehetőséget.

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek