kapubanner for mobile

Bezár a Márkushegyi Bányaüzem

Több száz embert érint Magyarország utolsó mélyművelésű szénbányájának bezárása, írja a Napi.hu. A bányászoknak igyekeznek bányászjáradékot intézni a cégnél.

Az év végén megszünteti termelését Magyarország utolsó mélyművelésű szénbányája, a Márkushegyi Bányaüzem. A bezárás összesen 675 ember munkahelyét érinti, de egy jelentős létszám részt vesz majd a bányászkodással érintett területek 2018-ig tartó helyreállításában.

A bányában jelenleg 525 saját dolgozót és 150 külsős munkavállalót foglalkoztatnak, írja a Napi.hu. A külsősök egy bányászati társaság alkalmazottai, ők határozott időre, 2014 végéig vállalták a munkát. A saját dolgozók közül 280 ember már most is jogosult átmeneti bányászjáradékra, azaz ötezer műszakot vagy 25 évet töltött földalatti munkán - mondta Kovács András Zoltán, a bányát működtető Vértesi Erőmű vezérigazgatója. Jelenleg is folyik egy felmérés, amellyel vizsgálják, hogy hányan, milyen feltételekkel szerezhetnek jogosultságot bányászjáradékra vagy a munkaügyi központtal együttműködve hogyan biztosítható a foglalkoztatásuk. Az első csoportos létszámleépítés nem éri el a száz főt: csak azoktól válnak meg, akiket nem tudnak a rekultiváció során foglalkoztatni. A leépítés második üteme 2016-ban lesz.

Márkushegyi Bányaüzem kivitelezése 1976 tavaszán indult el, az üzem 1981. április 1-je óta termellt. Ez volt hazánk egyetlen még működő, mélyművelésű szénbányája.

Napi.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek