kapubanner for mobile

Cafeteria 2017.

2016.06.07-én az Országgyűlés elfogadta a 2017-re vonatkozó cafeteria szabályokat. Jövőre az alábbi szabályok szerint tervezhetjük a juttatásokat, írja Fata László cafeteria szakértő a CafeteriaTrend Magazinban.

images

Béren kívüli juttatások

A béren kívüli juttatások értékének 1,19-szeresére kell 15% személyi jövedelemadót és 14% EHO-t fizetni. Így a teljes közteher 2017-ben is 34,51%, azonban ezen juttatások köre szűkülhet.

Egyrészről Széchenyi Pihenő Kártyát adhatnánk majd a 2016-ban is ismert alszámlákkal és keretekkel valamint 100.000 Ft értékig pénz kifizetése is lehetséges lenne ugyanilyen közterhekkel.

Arra azonban még figyelni kellene, hogy erre a két juttatásra egy összesített keret is vonatkozna.

Így kedvező adózással ezekből évente a versenyszférában 450.000 Ft a közszférában 200.000 Ft lenne adható.
(a keretek nettó keretek, a kiadott juttatás értékére vonatkoznak)

Egyes meghatározott juttatások

Az egyes meghatározott juttatások esetén az adó alapja szintén az 1,19-es szorzóval korrigált érték, de a 15% szja mellé 27% EHO társul. Így 49,98% munkáltatói teherrel kalkulálhatunk 2017-ben is.
Ezzel a közteherrel valósíthatnánk meg az idén gyakran használt béren kívüli juttatások (pénztárak, helyi bérlet, iskolakezdési támogattás, munkehelyi étkeztetés...) kiadását, de akár más juttatásokat is a kiadás feltételeire odafigyelve.

Adómentes juttatások

A gyakran használt adómentes juttatások köre megmarad, sőt bővül 2017-re.

A kulturális belépő, a sportrendezvény belépő, a lakáshitel támogatás, bölcsőde kis módosítással 2017-ben is tovább használhatók lesznek. Emellett bekerül az adómentes juttatások közé a mobiltási célú lakhatási támogatás, a különböző egészségügyi szolgáltatások és az óvodai ellátások térítése.

A közigazgatási határon kívülről (speciális esetekben belülről is) munkába érkező munkatársak számára fizethető (vagy fizetendő) 9 Ft/km kötségtérítés adómentes értéke 15 Ft/km értékre növekszik.

Az egyes meghatározott juttatások és az adómentesek juttatások értékét természetesen nem kellene beleszámolni a 200.000-450.000 forintos éves keretbe.

Fata László
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek