Csökkent a munkanélküliség, nőtt a foglalkoztatottak száma
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA július-szeptemberi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 38 ezerrel 189 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,8 százalékponttal 4,1 százalékra csökkent. Július-szeptemberben a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 451 ezer volt, 60 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája egy év alatt 1,6 százalékponttal 68,7 százalékra emelkedett - írja az MTI.
A harmadik negyedévben az előző gördülő három hónap, június-augusztus átlagához képest is nőtt 6,3 ezerrel a foglalkoztatottak száma és a ráta is 0,1 százalékponttal javult.
Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 97 ezerrel nőtt, ugyanakkor a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 35 ezerrel csökkent.
A foglalkoztatottak számának 60 ezres növekedése a munkanélküliek számának 38 ezres csökkenéséből és a munkaerőpiacon frissen megjelenő 22 ezer emberből eredt. A foglalkoztatási ráta javulásához az is hozzátartozik, hogy a 15-64 éves népesség lélekszáma 69 ezerrel csökkent, a gazdaságilag aktív népesség a korosztályban 19 ezerrel emelkedett, így az inaktívak száma 88 ezerrel csökkent.
Az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak, a 25-54 évesek foglalkoztatási rátája 1,6 százalékponttal 84,2 százalékra javult, az idősebb, 55-64 éves korosztályba tartozók foglalkoztatási rátája pedig 1,8 százalékponttal 52,4 százalékra emelkedett.
A 20-64 éves korcsoportban, amelyre az Európai Unió az Európa 2020 stratégiában 75 százalékos célértéket tűzött ki, a foglalkoztatási ráta egy év alatt 1,7 százalékponttal, 73,8 százalékra nőtt, a férfiaknál 81,7, a nőknél 66,1 százalékos volt a harmadik negyedévben.
A 15-64 éves foglalkoztatott férfiak létszáma 2,2 százalékkal, 2 millió 409 ezer főre emelkedett a tavalyi harmadik negyedévvel összevetve, foglalkoztatási rátájuk 2,3 százalékponttal, 75,9 százalékra nőtt. A nők foglalkoztatási rátája 0,9 százalékponttal, 61,7 százalékra javult.
MTI
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?