Csökkent a reálkereset
A reálkereset 4,7 százalékkal csökkent, nőttek viszont a bérek az építőipar, az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás a vendéglátás területén. A teljes munkaidőben bruttó 182 700 forintot, a vállalkozásoknál dolgozók 174 800 forintot kerestek. Csökkent a létszám a közigazgatásban, az oktatásban és az egészségügyben.
A tavalyi év első 11 hónapjában a költségvetési szférában dolgozók bruttó átlagkeresete 6,3 százalékkal, a versenyszférában dolgozóké 9,7 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaság egészét tekintve 2007. január-novemberben átlagosan 2 millió 765 ezer volt.
Tavaly az első tíz hónapban a bruttó átlagkeresetek 8, 2, a nettó átlagkeresetek 2, 5 százalékkal haladták meg a 2006 január-októberit, a reálkereset 5, 2 százalékkal csökkent.
A nemzetgazdaságban 2006 január-októberben a bruttó átlagkereset 7, 9 százalékkal, a nettó 7, 8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a reálkereset 4, 3 százalékkal nőtt.
A bruttó átlagkeresetek összességében 8, 3, a nettó átlagkeresetek 2, 9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A január-novemberi reálkereset 4, 7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az év első tizenegy hónapjában a költségvetési szférában 752 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 935 ezren dolgoztak.
A költségvetési intézményekben összességében közel 4, 9 százalékkal csökkent a létszám. Az ide tartozó fő gazdasági ágak mindegyikében (a közigazgatásban, az oktatásban és az egészségügyben) kevesebben dolgoztak, ha az oktatás és a közigazgatás gazdasági ágak közötti szakfeladati átsorolás hatását kiszűrjük. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagosan bruttó 182 700 forintot, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók 174 800 forintot kerestek.
A költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 204 700 forint volt.
Az átlagot meghaladó mértékben nőttek a keresetek az építőipar, az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, valamint a kereskedelem gazdasági ágban. A keresetek növekedésében szerepet játszott a minimum-járulékalap bevezetése, amit az is jelez, hogy a legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozásoknál a bruttó átlagkereset növekedési üteme alacsonyabb volt, mint a kisebb szervezeteknél.
Az év első tizenegy hónapjában a nettó keresetek átlagosan 2,9 százalékkal emelkedtek; ezen belül a versenyszférában 3,8 százalékos, a költségvetési szervezeteknél pedig 1,4 százalékos volt a növekedés.
A nemzetgazdasági átlagos nettó kereset az év első 11 hónapjában így 113 000 forint volt, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 84 600 forint, a szellemi foglalkozásúaké 145 100 forint.
A nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 192 800 forintra emelkedett, 8, 5 százalékkal haladva meg az előző év január-novemberi szintet. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5, 2 százalékot tett ki.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?