Csökkenti a hallgatói terheket a Szegedi Tudományegyetem
A hallgatóknak nem kell fizetniük sem a tárgyújrafelvételért, sem az utóvizsgáért.
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szenátusa eltörölte a hallgatók által fizetendő olyan térítési díjakat, mint a tárgyújrafelvétel vagy az utóvizsga díja, így az intézményben tanulóknak - más hazai felsőoktatási intézményekkel ellentétben - nem kell ilyen jellegű plusz kiadással számolniuk - közölte az SZTE közkapcsolati igazgatósága.
Az egyetem szenátusa a fenntartó Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány, az SZTE, valamint az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat megállapodása alapján, egy országosan egyedülálló, hallgatói sikerességet támogató program részeként módosította a hallgatói életet közvetlenül befolyásoló szabályzatokat. A megállapodás négy fő eleme segíti a modellváltás céljaként megfogalmazott, a gazdaság igényeire nyitottabb, a vállalatokkal szorosabban és hatékonyabban együttműködő, minőség- és teljesítményelvű, a hallgatói igényeket figyelembe vevő egyetemi szabályrendszer kialakítását. A szenátus eltörölte a jelentős hallgatói terhet jelentő térítési díjakat. Megszűnnek a késedelmes ügyintézési díjak és a tanulmányi kötelezettség teljesítésével kapcsolatos díjak, mint a tárgyújrafelvétel vagy az utóvizsga díja.
A közlemény idézi Gellén Klára oktatási rektorhelyettest, aki kifejtette, az SZTE kiemelt célja a hallgatók tanulmányi előrehaladásának támogatása. Az egyetem vezetése a hallgatói önkormányzattal együttműködve, folyamatosan újítja meg és teszi hallgatóbaráttá a tanulmányi és az oktatásszervezési folyamatokat. A módosítások célja, hogy minden hallgató az élethelyzetének lehető legjobban megfelelő képzési támogatásban részesüljön. Az átalakított szabályzatok támogatják a nemzetköziesítési folyamatokat, a hallgatói mobilitás rugalmasságát, valamint erősítik a gyakorlatorientált oktatást. Az új tanulmányi és vizsgaszabályzat a hallgatói sikerességet támogatja azáltal is, hogy megszűnt a tárgyak újrafelvételére vonatkozó korlátozás, frissültek a kreditelismerés, valamint a kedvezményes tanulmányi és vizsgarend igénylésének a szabályai, továbbá külön melléklet foglalkozik a távolléti oktatási rend, a - jelenléti és az online oktatás előnyeit ötvöző - blended és a hibrid oktatás sajátosságaival.
További segítség a hallgatók számára, hogy a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány idén 200 millió forint kiegészítő forrást biztosított a hallgatói lakhatási és sikerességi ösztöndíjak bővítéséhez.
MTI
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
Új szakokkal megjelent a Felsőoktatási felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése a felvi.hu-n - tudatta az Oktatási Hivatal pénteken a honlapján. Teljes cikk
- Így próbálják több nő felé nyitni a techvilágot – ösztöndíjat kaptak a fiatal tehetségek 2 hete
- A jövő munkavállalói már most elveszítik a fókuszt? Megszólaltak az egyetemi oktatók 3 hete
- Fontos határidőre figyelmeztetik a felvételizőket: már csak 2 nap van hátra 1 hónapja
- Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba 1 hónapja
- Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés 1 hónapja
- Pályaválasztás az AI korában: így válassz egyetemet 2026-ban 1 hónapja
- Eddig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra 1 hónapja
- Új szakok a felsőoktatási felvételi tájékoztatóban - itt vannak a részletek! 2 hónapja
- Hankó Balázs szerint a felsőoktatásban is be kell vezetni a szakképzési duális rendszert 2 hónapja
- Külföldi egyetemek, kutatói karrier: új lehetőségeket mutattak be az Educatión 2 hónapja
- Milyen szempontokat kell figyelembe venni egyetemválasztásnál? 3 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben