Diákmunkásokat toboroz a Tesco
A Tesco a szabad vasárnapra hivatkozva diák- és részmunkaidős állásokat hirdetett meg. A toborzás megkezdődött - írta a Magyar Hírlap.
A lap birtokába került belső levelezés szerint már toborozzák a diákokat, és meghirdették a részmunkaidős állásokat, hogy a megnövekedett létszámigényt márciustól ki tudják elégíteni. A dokumentum szerint a részmunkaidős álláshelyeket azért hirdették meg, mert a vasárnapi bezárás miatt pénteken és szombaton jelentősen megnő a forgalom - írta a Magyar Hírlap.
A részmunkaidős állásokat, heti húszórás munkarendben, két nap alatt, pénteken és szombaton kellene ledolgozniuk a munkavállalóknak.
A lap megjegyzi: korábban több szakszervezet és nagy áruházlánc tiltakozott a vasárnapi boltbezárás ellen, ezzel párhuzamosan pedig azzal riogatott, hogy dolgozókat kell elküldeni, a gyakorlat mást mutat.
Magyar Hírlap
A részmunkaidős állásokat, heti húszórás munkarendben, két nap alatt, pénteken és szombaton kellene ledolgozniuk a munkavállalóknak.
A lap megjegyzi: korábban több szakszervezet és nagy áruházlánc tiltakozott a vasárnapi boltbezárás ellen, ezzel párhuzamosan pedig azzal riogatott, hogy dolgozókat kell elküldeni, a gyakorlat mást mutat.
Magyar Hírlap
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek



Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?