Drágábban dolgozunk, mint a szomszédok

A gazdaságban tapasztalható erős verseny miatt minden résztvevő folyamatosan költségei csökkentésére törekszik. Nyilván ezzel ellentétes trend a hazai bérszínvonal lassú emelkedése. Bizonyára számos befektető fog költséggazdálkodási megfontolásokból olcsóbb országokba települni, mint ahogy erre az eddigiekben is láttunk példát. Emiatt lényeges, hogy Magyarország versenyképes maradjon a bérköltségek vonatkozásában is.


Drágák vagyunk

A bérköltséget két dolog határozza meg alapvetően. Az egyik az általános bérszínvonal, azaz, hogy egy adott munkakör betöltésére mennyiért lehet embert találni a munkaerőpiacon. A másik, hogy mennyi közteher rakódik egységnyi munkabérre. Nyilván az államnak az első tényező tekintetében korlátozott, és csak indirekt eszközei vannak a költségek befolyásolására, ellenben a közterheket illetően elsősorban és közvetlenül az állam tudja befolyásolni a vállalkozások költségeit.

Romániában egy fő foglalkoztatása jóval kevesebb, mint fele annyiba kerül, mint Magyarországon; de az adóreformjáról híres, és a befektetők közt újabban népszerű Szlovákiában is a magyar költségszint kétharmadába kerül átlagbérrel alkalmazni valakit. Ráadásul Magyarországon az állami elvonás mértéke kirívóan magas bármelyik másik országgal összehasonlítva.


HOGYAN LEHETNE CSÖKKENTENI A TERHEKET?

Ha az állami elvonás mértékét sikerül csökkenteni, akkor egyértelműen nő versenyképességünk. Ha az állami elvonás mértéke 10 százalékponttal csökken, akkor a teljes költség a munkáltatónál 644 euróra csökken, amivel már abszolút számokat tekintve is kedvezőbbek lennénk Csehországnál, és Lengyelországnál. Ekkora csökkentéssel ugyanakkor még mindig negyedével drágábbak lennénk, mint Szlovákia, és kétszer olyan drágák, mint a hamarosan szintén uniós taggá váló Románia. Az állam ebben az esetben látszólag "elesne" 138 eurótól, de nyilván annak 16 százalékát visszakapná társasági adóban, illetve ha a munkavállalók terhei csökkennek, akkor a többletjövedelem egy része áfa és egyéb adók formájában visszajut az államhoz. A munkavállalói terhek csökkentése az inflációt is erősítheti.

Célszerűbbnek tűnik ezért nagyobb mértékben mérsékelni a munkáltatói terheket, és elsősorban a 29 százalékos munkáltatói járulékmértéket csökkenteni. Ezen túlmenően kívánatos a munkáltatói járulékra elfogadható felső jövedelemhatárt megállapítani (hasonlóan például Szlovákiához), ami jelentős ösztönzést adna a magasan képzett, és így drágább munkaerőt foglalkoztató szolgáltató központok, K+F bázisok számára.

Az adminisztráció csökkentése is fontos szempont. Megfontolandó a munkavállalói-, és a munkavállalói járulék, valamint a szakképzési hozzájárulás eltörlése. Az állam a költségvetésen belül szabadon rendelkezhet a befolyt általános adóbevételek felhasználásáról, az adófizetők és az adóhivatal szempontjából is jelentősen egyszerűsödhetne az adminisztráció.

A fenti gondolatokkal az adószakértők túlnyomó többsége egyetért, a befektetők egyre türelmetlenebbül várják a számukra pozitív változásokat. Kérdés, hogy politikailag mit tart vállalhatónak a kormány, tekintettel a közelgő választásokra, illetve a társadalombiztosítási alapok hatalmas hiányára.