E-learning az Allianz-nál: egy jó gyakorlat
Az e-learning tipikusan olyan fogalom a hazai képzési és fejlesztési szótárban, amelyről már mindenki hallott, de jól működni még kevesen látták. Míg a világ egyes részein az e-learning már szerves része a munkavállalók képzésének, addig hazánkban ismertsége és elismertsége még gyermekcipőben jár. Nikovics Évát, az Allianz Hungária Zrt. humán erőforrás igazgatóját kérdeztük tapasztalataikról.
- Az Allianz 2007-ben kezdte meg az e-learning eszköz bevezetését elsősorban az üzletkötők oktatásának támogatására, melynek segítségével a nagy létszámú hálózat oktatását sikerült hatékonyabbá tenni.
- Volt ellenállás a szervezetben a bevezetés után, ha igen hogyan kezelték?
- Társaságunknál az e-learning rendszert örömmel fogadták, hiszen mindkét fél részére számos előnnyel jár a használata.
- Milyen keretrendszer fut jelenleg?
- A Lotus Workplace Collaborative Learning keretrendszert alkalmazunk.
- Milyen oktatási feladatok ellátását szolgálja az e-learning rendszer?
- Társaságunknál az e-learning rendszer az üzletkötőknél főként a tantermi oktatásokra való felkészítést szolgálja. A tanulók az egyes e-learning modulok elvégzése után már az alapismeretek birtokában vesznek részt a tantermi oktatásokon, konzultációkon, így azok sokkal hatékonyabbak. Emellett időtől és helyszíntől függetlenül tudnak felkészülni a képzésekre és az éves termékvizsgáikra is.
A munkatársak főként az éves kötelező oktatásokat (IT biztonság, pénzmosás és terrorizmus finanszírozásának megakadályozása, adatvédelem, munkavédelem, tűzvédelem) végzik el az e-learning rendszerben, így a megadott időszakban a szükséges tananyagot a saját ütemükben és időbeosztásuk szerint tudják elvégezni a tantermi oktatásnál sokkal költséghatékonyabb módon. Az elsajátított ismereteket mindkét esetben a tananyagok végén lévő tesztek ellenőrzik.
- Hány felhasználót szolgál ki a rendszer?
- Több ezer főt.
- Milyen típusú tartalmak találhatók a rendszerben (tananyag, vizsga, folyamat oktatás, szoftver oktatások)?
- A rendszer főként tananyagokat (biztosítási termékekről), termékvizsgákat tartalmaz. Emellett az e-learning rendszeren keresztül történik a regisztráció az oktatásokra, ahol az egyes képzésekre beállítható, hogy a tanuló csak adott e-learning tanfolyam elvégzése után tud feljelentkezni. Emellett vannak tananyagok az informatikai rendszerekről, office programok használatáról, ügyfél- és adatkezelésről, kárrendezésről stb. is.
- Költséghatékonyak, mert egyszeri elkészítési költségük után könnyen és gyorsan aktualizálhatók.
- Időhatékonyak, mert a tanulók saját időbeosztásuk szerint haladhatnak a tananyagban, és a munkától távol töltött idő megegyezik a tanulási idővel.
- Eszköz hatékonyak, mert a tanulási folyamat a tanulók számítógépein történik, nincs szükség külön teremre és a tanfolyammal kapcsolatos egyéb eszközökre.
- Alacsonyabb, ill. néhány esetben teljesen kiesik az oktatói költség.
-"HR hatékonyak", mert az oktatás-szervezési feladatok nagy részét az e-learning keretrendszer veszi át.
- Hatékony adminisztrációt biztosítanak, ugyanis egy rendszerben kezelhető az összes tanfolyam és képzés is, és mindezekről naprakész jelentések készíthetők.
- Milyen oktatási megoldásokat tart a leghatékonyabbnak az e-learning-en belül?
- Az e-learning eredményesen használható tananyagok megismerésére, ellenőrző tesztek elvégzésére, vizsgatesztekre, ahol a tananyag megkívánja, konzultációval kiegészítve.
- Milyen megtérüléssel számol a hagyományos képzésekhez képest?
- A pontos megtérülés számszerűsítése nélkül: több száz, esetenként ezer munkatárs utazási, étkezési és szállás költsége, plusz az utazásra igénybe vett idejük költsége, tanterembérlés, oktató díja áll szemben az e-learning rendszer fenntartásának és működtetésének költségeivel.
- Milyen előnyeit élvezik a rendszer használatának?
- A rendszer egyik nagy előnye, hogy a tanulók saját időbeosztásuk szerint használhatják. Egy-egy tananyagot akár többször is elvégezhetnek, illetve tudásukat a tesztek használatával folyamatosan ellenőrizhetik. Az e-learning-gel való felkészülés az oktatásokra sokkal hatékonyabbá teszi magát a tantermi képzést, hiszen a hallgatók már egyfajta alapismeretek birtokában vesznek részt rajta.
- Milyen belső és külső erőforrások működtetik a rendszert?
- Az e-learning rendszerért egy humán erőforrás igazgatósági munkatárs felelős. Az oktatók, illetve a szakterületeken dolgozó munkatársak készítik elő a tananyagokat, jelölik a törvényi szabályozás vagy egyéb okok miatt bekövetkező változásokat. A rendszer fejlesztését, illetve támogatását külső megbízott cég, illetve ezek koordinálását egy rendszertámogató munkatárs végzi.
- Milyen további terveik vannak az e-learning-gel kapcsolatban, milyen fejlesztésekben gondolkodnak?
- Társaságunk 2012-ben tervezi bevezetni az anyavállalatunk által használt Moodle alapú e-learning rendszert, mely a jelenleginél még könnyebben kezelhető, illetve riportálható.
- Milyen típusú szervezetnek javasolja az e-learning használatát?
- Olyan vállalatoknak tud hasznos lenni az e-learning rendszer, amelyek fontosnak tartják, hogy munkatársaik ismeretei, tudása folyamatosan a megfelelő szinten legyen. Nagyon előnyös olyan területeken, ahol a munkatársak szerte az országban dolgoznak, így jelentős utazási, illetve oktatói költség is megtakarítható. Ahol egyidejűleg nagy létszámú munkatárs oktatására, vizsgáztatására van szükség.
- Mit üzenne azoknak, akik most gondolkoznak az e-learning bevezetésén?
- Az e-learning rendszer nagyon hatékonyan segíti a hagyományos tantermi oktatást. A bevezetés előtt érdemes jól átgondolni, milyen célt fog szolgálni, és ez alapján dönteni amellett, hogy konkrétan melyik megoldást válasszuk, és hogy a meglévő oktatási rendszerbe hova illesszük be. Ennek következében nagyon fontos, hogy az e-learning rendszerben jól használható riportok legyenek.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Az elmúlt hónapokban, amikor beültünk egy-egy céges nyelvórára, egyre gyakrabban hallottuk ezt a mondatot a résztvevőktől: "Most már a ChatGPT... Teljes cikk
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) 2024-ben folyamatosan hangsúlyt fektetett a szakképzésben résztvevő SNI-tanulók duális képzésben való... Teljes cikk
A budapesti Szent István Gimnázium 12. osztályos diákja, Keresztély Zsófia sikeresen felvételizett a világ egyik legjobb - egyes listák szerint a... Teljes cikk
- Coach képzések: ezek az akkreditált üzleti coach képzők 3 hete
- Végzett az első, duális képzésű vegyésztechnikus évfolyam Kazincbarcikán 4 hete
- Az UNIQA csatlakozik a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetségének (MBTSZ) felsőfokú képzési programjához 4 hete
- A 3-22 éves népességből iskolarendszerű képzésben részt vevők aránya - grafikon 1 hónapja
- Saját képzési központot indított útjára a Ganz 1 hónapja
- A hibát nem az emberben, hanem a folyamatban keressük - Gyarmati Katalin, a Nissin Foods HR vezetője 1 hónapja
- Ezek az iskolatípusok a legnépszerűbbek a nyolcadik osztály után 1 hónapja
- Stratégiai szemléletű HR szakembereket képez az ELTE PPK 2 hónapja
- Érettségi után hogyan tovább? – ismerd meg a vagyonőr szakmát közelebbről 2 hónapja
- Akár 150 millió forint ingyenpénz: nincs most ennél kedvezőbb képzési pályázat 2 hónapja
- A technológiai iparágban dolgozók túlértékelik az AI-tudásukat 2 hónapja