kapubanner for mobile

Égbe szöktek a vezetői fizetések

Jelentősen emelkedett a legnagyobb német cégek vezetőinek jövedelme az elmúlt évben. A vállalatok csúcsmenedzsereinek juttatáscsomagján belül a teljesítményfüggő javadalmazás egyre nagyobb súlyt kap. Hasonló folyamatok játszódnak le Magyarországon is - írja a Világgazdaság.A frankfurti tőzsde DAX-30 indexében szereplő cégek zöme tavaly nagyobb jövedelmet tudott biztosítani első számú vezetőjének, mint 2004-ben. Ezt a vezetők elsősorban a 2005-ös év jó pénzügyi eredményeinek köszönhetik, hiszen jövedelmük átlagosan 60 százalékát olyan juttatások és bónuszok teszik ki, amelyek az általuk vezetett vállalatok teljesítményétől függően változnak.Már 2004 óta megfigyelhető változás, hogy a német vállalatok egyre inkább olyan belső mutatók alapján határozzák meg az igazgatósági tagoknak juttatandó teljesítményfüggő bónuszpénzeket, mint a bevétel vagy a nyereség. Ennek ellenére a legmeghatározóbb tényező továbbra is a részvényárfolyamok alakulása.Elemzők szerint két-három éven belül a fix fizetés a topmenedzserek teljes javadalmazásának csupán 20-30 százalékát teszi ki. A folyamat kritikusai szerint ez a modell túlságosan rövid távú eredményszemléletre fogja sarkallni a vezetőket, amelyet a fix és változó javadalmazás jobb kiegyensúlyozásával és a hosszabb távú, 2-3 éves teljesítmény-, illetve tőzsdei mutatók figyelembevételével lehetne megelőzni.Magyarországon a vállalatok nagyon komolyan vizsgálják az egyéni eredményt a vezetői jövedelmek meghatározásakor. A legtöbb felső vezetői munkakörnél a teljesítményarányos mozgó bér a teljes készpénzjövedelem 20-25 százalékát teszi ki - mondta a Világgazdaságnak Jakobsen Ákos, a Hewitt benchmarking üzletágának vezető tanácsadója. Az első számú vezetők, a vezérigazgatók esetében ez az arány jóval magasabb, meghaladja a negyven százalékot.A Hewitt 2005-ös kompenzációs adatbázisa alapján a felső vezetők körében egyre inkább terjed a hosszú távú ösztönzők, például részvényopciók gyakorisága. A vállalatok egy része ezek odaítélését is meghatározott egyéni, illetve céges teljesítményhez köti - emelte ki a szakember. [origo]
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.info button Részletek ticket button Jegyek