Egészséges munkahelyekért kampányolnak
Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) "Egészséges munkahelyek" címmel indít kétéves kampányt, amelynek középpontjában a biztonságos karbantartás áll - mondta Dudás Katalin, a programban részt vevő Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) elnöke.
Gádor János, az EU-OSHA magyar fókuszpontjának vezetője a kampány fontosságát hangsúlyozva ismertette: a halálos munkahelyi balesetek 10-15, míg az összes munkahelyi baleset 20-25 százaléka következik be a karbantartás hiánya miatt, de vannak olyan ágazatok, ahol a balesetek több mint fele emiatt történik. A kampány célja, hogy a következő években 25 százalékkal csökkentsék az Európai Unióban (EU) előforduló, munkavégzéshez kapcsolódó balesetek számát.
A karbantartás nem ágazatfüggő, gyakorlatilag minden munkahelyen van, és sokszor maguk a konkrét tevékenységgel foglalkozó munkavállalók végzik, de előfordul, hogy kiszervezik a karbantartási munkákat, ami további veszélyeket hordoz - mondta Gádor János. Hozzáfűzte: a karbantartás nem csak a karbantartó munkakörben dolgozókat érinti, mivel egy elhanyagolt berendezés hibája miatt más dolgozók, sőt külső személyek is szenvedhetnek balesetet.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az EU-OSHA ismét kiírta pályázatát az úgynevezett "helyes gyakorlat" díjra. A pályázaton olyan vállalkozások és szervezetek vehetnek részt, amelyek előremutató praktikus megoldásokat alkalmaznak a karbantartással összefüggő munkavédelmi problémákra.
Az OMMF a kampány keretében tanácsadást is végez, valamint meg kívánja vizsgálni, hogy a munkáltatók betartják-e a karbantartásra vonatkozó szabályokat - ismertette Dudás Katalin. Ezért az év második felében országos célvizsgálatot végeznek azon munkáltatóknál, ahol volt már ilyen baleset vagy ezzel kapcsolatos hiányosság. Az OMMF elnöke elmondta: ezzel a jelenlegi helyzet felmérése is a céljuk, de az OMMF az idei ellenőrzéseinél kiemelten figyel majd a karbantartásra.
A kampányt 2010-ben az EU spanyol és belga soros elnöksége, 2011-ben a magyar és lengyel soros elnökség, valamint az Európa Parlament, az Európai Bizottság és az európai szociális partnerek támogatják.
Az OMMF statisztikái szerint a munkavédelmi felügyelők 2009-ben 21.660 munkáltatót és csaknem 570.000 munkavállalót ellenőriztek. A munkáltatók 86,5 százalékánál tapasztaltak valamilyen szabálytalanságot, amelyek az ellenőrzött munkavállalók 59 százalékát érintették.
Tavaly év végéig a hatóság alig több mint 16.000 munkabalesetről értesült, amelyek közül 91 volt halálos. 2008-ban még több mint 20.000 munkabalesetet - köztük 118 halálosat - regisztráltak.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?