kapubanner for mobile

Egymillió IT szakemberrel számol a Google

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Rövid időn belül az állások 90 százalékához szükség lesz digitális ismeretekre, ezzel viszont még kevesen rendelkeznek. A Google számos továbbképzést indított, óvodásoktól a vállalkozókig mindenféle célközönségnek.

images

2020-ig egymillió embert képeznének ki programozásra és más informatikai feladatokra. Többek között erről is beszéltek Budapesten a Google CSR-szárnya, a Google.org a munkatársai. A Google.org világszerte számos oktatási programot támogat, amelyek elsősorban olyan csoportokat tanítanak kódolásra, digitális készségekre, akiknek korábban nem nagyon volt lehetősége részt venni ilyen képzéseken -írja a Piac

A keresőcég szerint a képzett szakemberek hiánya számukra is kihívást jelent. A Google becslése szerint csak a magyar piacról mintegy 20 000 fejlesztő hiányzik, az igény pedig várhatóan csak nőni fog. Az Európai Bizottság adatai szerint 2020-ig nagyjából az EU-ban 500 ezer pozíció maradhat jó eséllyel betöltetlenül az informatikai tudás hiánya miatt, és 10-ből 4 európai vállalat számolhat majd be a pozícióik betöltésének nehézségeiről.

Magyarországon a Google legjelentősebb képzési programja a Digital Workshop néven futó akció. Bíró Pál, a Google magyarországi vezetőjének elmondása szerint ezen eddig 35 000 kkv vett részt. A program legnépszerűbb eleme az ingyenes online kurzus volt, de emellett 100 workshopot és a 4000 személyes konzultációt is tartottak országszerte. Ezeken eddig szó volt a weboldalfejlesztésről, keresőmotor-optimalizálásról, analitikai eszközök használatáról és az online tartalom létrehozásáról.
Az év elején a Google készített egy hatástanulmányt a Digital Workshop résztvevői körében. A válaszadók 95 százaléka azt mondta, hogy az előadások nagy szerepet játszottak későbbi, exporttal kapcsolatos döntéseikben, 10 százalékuk pedig már megkezdte a határon túli terjeszkedést, 8 százalék pedig három hónappal a tanfolyam befejezése után új munkahelyeket teremtett. Ezen felbuzdulva júniustól elindítják a „Grow with Google” nevű platformot is. Ez magában foglal számos képzési lehetőséget: online és offline előadásokat, ingyenesen elérhető anyagokat. A platform nemcsak vállalkozóknak szól, a Google olyan témákban is ígér képzéseket, mint az állásinterjúra való felkészülés vagy önéletrajzírás.

Piac&Profit

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek