Egyre több munkahelyen alkalmaznak robotokat
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatBár a hazai kis- és középvállalatok még csak most ismerkednek a digitalizációval, a robotokkal, Európában és világszerte már számos munkakörben alkalmaznak robotokat - írja az Index.
Egy humanoid, mesterséges intelligenciával rendelkező robotot tesztelnek a müncheni Franz Josef Strauss repülőtéren, a tervek szerint az útbaigazításban segíti majd az utasokat. Josie Pepper a menterenddel és az információkkal ismerteti majd meg az utasokat, de segít nekik megtalálni az éttermet, vagy az üzleteket is. Josie a robot fejleszteni is tudja magát, én mindenkinek egyéni választ ad - írja az Index.
munich-airport.com
A Szilícium-völgy mérnökei mérnökei megalkották a húspogácsát sütő robotot. A hamburgersütő robotot, Flippynek hívják beépített kameráival különbözteti meg a frissen odarakott húspogácsákat, a már készre sülteket, a bucikat, vagy a sajttal borítottakat. Ezután össze is tudja állítani a szendvicset, így idővel veszélybe kerülhet az ilyen munkakört végző emberek munkája - írja az Index.
Európában már 38 szállodában dolgoznak robotportások, egy osztrák hotelben fél éve tesztelik Gustaffo-t, akinek fő célja a vendégek magas színvonalú kiszolgálása és elégedettségük növelése. A robotportás a nap 24 órájában elérhető, a vendégek egy weboldalon keresztül kommunikálhatnak vele: rendelhetnek szobaszervízt vagy taxit, de akár egy étterembe is foglalhatnak asztalt. Gustaffo egyszerű kérdésekre is tud válaszolni, például mikor van a reggeli, vagy mit érdemes megnézni a városban. De Gustaffo nem veszi el a hagyományos portások munkáját, mindössze hatékonyabbá teszi a munkát - írja a turizmusonline oldal.
Szűts Ildikó, az Országos Humánmenedzsment Egyesület (OHE) elnöke szerint a következő öt évben a nagyvállalatoknál nagy fordulat következik majd be a digitalizáció, a robotizáció területén - írja a Világgazdaság.
A General Electric hazai gyárában már 19 robot állt munkába, az autógyártásban és a logisztikában sokkal gyorsabb az automatizáció. Bár ezek általában drága gépek, mégis megtérülhet, mert kompenzálja a munkaerőhiányt.
A Budapest Bank kutatásából kiderül, hogy a magyar kkv szektort csak most kezdi elérni a digitalizáció. A következő öt évben itt is átalakulások várhatóak, de még biztosan nem váltják ki az emberi munkaerőt.
Fotó: Pixabay
Index/Világgazdaság/turizmusonline
munich-airport.comA Szilícium-völgy mérnökei mérnökei megalkották a húspogácsát sütő robotot. A hamburgersütő robotot, Flippynek hívják beépített kameráival különbözteti meg a frissen odarakott húspogácsákat, a már készre sülteket, a bucikat, vagy a sajttal borítottakat. Ezután össze is tudja állítani a szendvicset, így idővel veszélybe kerülhet az ilyen munkakört végző emberek munkája - írja az Index.
Európában már 38 szállodában dolgoznak robotportások, egy osztrák hotelben fél éve tesztelik Gustaffo-t, akinek fő célja a vendégek magas színvonalú kiszolgálása és elégedettségük növelése. A robotportás a nap 24 órájában elérhető, a vendégek egy weboldalon keresztül kommunikálhatnak vele: rendelhetnek szobaszervízt vagy taxit, de akár egy étterembe is foglalhatnak asztalt. Gustaffo egyszerű kérdésekre is tud válaszolni, például mikor van a reggeli, vagy mit érdemes megnézni a városban. De Gustaffo nem veszi el a hagyományos portások munkáját, mindössze hatékonyabbá teszi a munkát - írja a turizmusonline oldal.
Szűts Ildikó, az Országos Humánmenedzsment Egyesület (OHE) elnöke szerint a következő öt évben a nagyvállalatoknál nagy fordulat következik majd be a digitalizáció, a robotizáció területén - írja a Világgazdaság.
A General Electric hazai gyárában már 19 robot állt munkába, az autógyártásban és a logisztikában sokkal gyorsabb az automatizáció. Bár ezek általában drága gépek, mégis megtérülhet, mert kompenzálja a munkaerőhiányt.
A Budapest Bank kutatásából kiderül, hogy a magyar kkv szektort csak most kezdi elérni a digitalizáció. A következő öt évben itt is átalakulások várhatóak, de még biztosan nem váltják ki az emberi munkaerőt.
Fotó: Pixabay
Index/Világgazdaság/turizmusonline
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek


Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?