kapubanner for mobile

Egyre többen dolgoznak távmunkában

Tíz éven belül minden harmadik munkavállaló a konkrét munkahelyétől távol fog dolgozni - derül ki egy felmérésből, amit a napi.hu idézett.

Magyarországon is egyre több munkáltató ismeri fel a rugalmasságban rejlő motivációs tényezőt olyannyira, hogy vannak olyan cégek, ahol minden munkavállaló távmunkában dolgozik - írja a napi.hu. Az Eurostat felmérése szerint taaly a magyar munkavállalók 2,5 százaléka dolgozott távmunkában, ez áz EU átlagának pont a fele, ami ez alapján 5 százalék.

A távmunka azt jelenti, hogy a dolgozó a munkát ott végzi, ahol az számára a legkényelmesebb, ahol a munka környezete a legideálisabb - szól a Központi Statisztikai Hivatal meghatározása. A feletteseivel pedig infokommunikációs eszközökön keresztül tartja a kapcsolatot.

Egy idei felmérés szerint világszerte a munkavállalók 70 százaléka hetente legalább egy napot távmunkában tölt. Az 50 százalék pedig akár a fél hetet így tölti el. A nemzetközi tendenciák alapján elképzelhető, hogy 10 év és minden harmadik munkavállaló onnan dolgozik, ahol neki a legkényelmesebb, de biztos, hogy nem a cég irodájában. A felmérés szerint a távmunkában dolgozók átlagéletkora 46 év, legtöbben pedig az egészségügyben és az IT szektorban dolgoznak. A tapasztalatok szerint a cégek sokat tudnak spórolni így például az irodabérleti díjakon, arról nem beszélve, hogy nem csak helyben, hanem világszerte toborozhatnak kollégákat.

A távmunkának ugyanakkor vannak szerinte hátrányai is, például az, hogy az otthonról dolgozó munkavállaló nem tud úgy belefolyni a csapat életébe, mintha bent ülne a többiekkel az irodában. És kevésbé tud hatékonyan dolgozni, ha egyedül ül otthon a gép mögött, hiszen a felmerülő problémákat egyedül kell megoldania. Viszont kétségtelenül előnyös is, hiszen nem kell munkába járásra szánni az idejét és napközben is rugalmas, ha bármilyen ügyet kellene elintézni.

napi.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek