Elbocsátás fenyeget a tejiparban
Ha jövő év elejére nem sikerül megoldani a tejipar jelenlegi válságát, akkor az elbocsájtásokhoz, üzembezárásokhoz vezethet, mondta a Napi.hu-nak Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója.
A termelők jelenleg önköltségi ár alatt tudják értékesíteni terékeiket. Harcz Zoltán elmondta, jelenleg 90-100 forint a kilónkénti önköltség, ám az országos átlagár alig éri el a 75 forintot, de több termelő már inkább 60-65 forintért is értékesítené a termékét, csakhogy megszabaduljon tőle.
2016 elejére kritikus helyzet alakulhat ki a szakember szerint, aki nem tartotta kizártnak az üzembezárásokat, az állománycsökkentést, illetve az együtt járó tejtermelés-csökkenést sem.
A tejpiacon a korábban egész Európában megemelkedett termelés miatt felesleg keletkezett, amelyből a Magyar Nemzeti Kereskedőház vásárolt volna fel vaj és tejpor formájában, korábbi egyeztetések szerint, hogy megsegítse a termelőket.
A nyárra tervezett felvásárlásra azonban nem került sor, mert a megvalósítás eredetileg elképzelt formája hazai és uniós jogi akadályokba ütközik. A kormány a lap által feltett kérdésre azt válaszolta folyamatosan foglalkoznak a tejpiacon kialakult helyzettel, és hosszabb távú megoldást kívánnak találni a felesleg levezetésére. Leginkább közös európai megoldást várnak a kérdésre, melyről szeptember 7-én rendkívüli ülést tartanak a tagállamok.
Napi.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?