Eldőlt hol és mikor tüntetnek a Tesco dolgozói

Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke kedden a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ) közösen tartott sajtótájékoztatón elmondta: a Tesco dolgozóinak demonstrációját jövő szombaton 12 órától tartják Budapesten, a Fogarasi úton lévő Tesco áruház előtt - írja az MTI.

Sáling úgy nyilatkozott a demonstráción a Tesco képviselőinek a szakszervezetek képviselői petíciót adnak át, amelyben összefoglalják a dolgozók bérproblémáit, illetve arra kérik a munkáltatót, hogy a szakmunkás garantált bérminimumon foglalkoztatottaknak (12 500 ember) a korábban bejelentett bruttó 4 ezer forintos béremelésnél nagyobb mértékben emelje a bérét. Azt is kérik, hogy a cég kezelje a bértorlódás problémáját - mondta.

Sáling József rámutatott, hogy a bértorlódás a cégnél 5000 munkavállalót érint, akiknek a fizetése meghaladja a szakmunkás garantált minimálbért. A Tesco ugyanis esetükben átlagosan 2,3 százalékos béremelésre tett javaslatot, ami a szakszervezeti vezető szerint elfogadhatatlan.

Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke közölte: már több mint 8000 dolgozó támogatta aláírásával a demonstrációt. (A Tesco összesen 16 500 munkavállalót foglalkoztat.) Sáling József megjegyezte: a demonstráción a résztvevők száma nagyban függ a cég jövő szombatra vonatkozó munkabeosztásától is, a szakszervezetek 500-1000 résztvevőre számítanak.

A KASZ elnöke elmondta, a demonstrációtól azt várják, hogy a bérhelyzetet a vállalat átgondolja, és ősztől már érdemi bértárgyalásokra kerül sor. Az eddigi tárgyalásokon az érdekképviselet csupán szakértőkkel egyeztethetett, akiknek ráadásul döntési felhatalmazásuk sem volt - jegyezte meg.

Bubenkó Csaba a KASZ és a KDFSZ összefogását történelmi pillanatként értékelte, megfogalmazása szerint az elmúlt 25 évben nem volt példa arra, hogy a kereskedelmi ágazatban a két szakszervezet együtt képviselte volna a munkavállalókat.

Buday Pálné, a KASZ alelnöke azt kérte a vásárlóktól, hogy jövő héten szombaton a demonstráció alatt legyenek szolidárisak a Tesco munkavállalóival.

Sáling József jelezte, amennyiben a demonstráció nem hozza meg a kívánt eredményt, akkor sztrájkolni is készek. A KASZ a kereskedelemben foglalkoztatott munkavállalók közül mintegy 15 ezer munkavállaló, a KDFSZ a Tesco munkavállalói közül pedig közel 1000 dolgozó érdekeit képviseli.

MTI
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Munkahelyi elköszönés: hogyan búcsúzzunk méltósággal és emlékezetesen?

Legyen szó munkahelyváltásról, nyugdíjba vonulásról vagy csapaton belüli áthelyezésről, egy jól megfogalmazott elköszönés és egy figyelmes... Teljes cikk

Íme a friss KSH-adatok: csökken a foglalkoztatás, hosszabb az álláskeresés

A friss októberi adatok szerint 4 millió 674 ezren dolgoztak Magyarországon, miközben 217 ezren voltak munka nélkül, a munkanélküliségi ráta pedig... Teljes cikk

Mennyország vagy rémálom a munka jövője? A techguruk nem értenek egyet

A munka jövője körül forrnak az indulatok: míg Dario Amodei szerint az AI akár a fehérgalléros állások felét is eltüntetheti pár éven belül,... Teljes cikk