kapubanner for mobile

Ennyi pluszjuttatást kaphatnak a nyugdíjasok

Tavaly fizetett először az állam prémiumot a nyugdíjasoknak, a friss, az előzetes várakozásoknál is jobb gazdasági adat alapján ez idén is minden bizonnyal így lesz - írja az MTI a Magyar Időkre hivatkozva.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára közölte, a kormány a jövő évi költségvetés kialakításakor is számolt a nyugdíjprémiummal, és ha minden a tervek szerint alakul, az idősek három év alatt nyolcvanmilliárd forintnál is nagyobb összeget kapnak kiegészítő juttatásként, prémium címén.

Tállai András elmondta, a jogszabály szerint akkor kaphatnak novemberben prémiumot a nyugdíjasok, ha a magyar gazdaság jól teljesít, növekedése meghaladja a 3,5 százalékot, miközben a költségvetési hiány mértéke is a tervek szerint alakul.

Kifejtette, a legfrissebb adat szerint a második negyedévben 4,8 százalékkal nőtt a GDP, és azzal számolnak, hogy egész évben négy százalék felett lehet a gazdasági bővülés.

MTI/Magyar Idők
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyi magyar kap havi 2 millió forintnál több nyugdíjat

Rekordszintű különbségek rajzolódnak ki a magyar nyugdíjak között: miközben a többség 220 ezer forintnál kevesebből él, már több tucatnyian... Teljes cikk

Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal?

A nyugdíjak emelése ma Magyarországon szinte kizárólag az inflációt követi, így az idősek ugyan papíron nem veszítenek a jövedelmük... Teljes cikk

Jelentős változás jöhet a nyugdíjszámításban, amely sokakat érint

Jelentős, akár 9,4 százalékos emelkedés várható a nyugdíjszámítás egyik kulcstényezőjében, ami érdemben befolyásolhatja a megállapított... Teljes cikk