kapubanner for mobile

Ennyit költenek a családok a beiskolázásra

A Budapest Bank felméréséből kiderül: az általános iskolás gyereket nevelő családok a tavalyi 64 ezer forint helyett idén átlagosan 54 ezer forintos kiadásra számítanak. A kutatás szerint a középiskolás gyerekek iskolakezdése viszont a tavalyi 61 ezer forint helyett idén 67 ezer forintba fog kerülni és a felsőoktatásban tanulóknál is nőtt a várható kiadás. - írja az MTI.

Az egyetemisták, főiskolások tanévkezdésére a tavalyi 116 ezer helyett idén 135 ezer forinttal kalkulálnak a szülők.

Idén ősztől már a 9. évfolyamig ingyenessé váltak a tankönyvek, így erre a tavalyi 12 ezer forint után idén átlagosan 9 ezer forintot kell költeniük a szülőknek. A legjelentősebb változás az általános iskolás gyermekeket nevelő családoknál figyelhető meg, ahol a tavalyi 10 ezer helyett idén mindössze 4 ezer forinttal kalkulálnak a szülők az alapvető tankönyveken túl más kiadványok miatt.

A válaszadók 55 százaléka szerint részben vagy egészében az aktuális havi bevételeiből fedezi az iskolakezdés miatt felmerült kiadásokat, míg több mint egyharmaduk (38 százalék) külön erre a célra, átlagosan öt hónapon keresztül takarékoskodik. Az elmúlt évhez képest 11 százalékkal 32 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik a családi tartalékokból is költenek erre a célra, és 11 százalékkal csökkent 22 százalékra az iskolakezdési támogatást igénybe vevők száma. Idén a szülők 17 százaléka mondta, hogy többletmunkát vállal a felmerülő kiadások fedezése érdekében.



Bár a megkérdezettek szerint komoly anyagi terhet jelent az iskolakezdés, mégis arra törekszenek, hogy jó minőségű felszerelést vegyenek. Ebben a tanévben 82 százalék válaszolta, hogy nem a legolcsóbb termékeket veszi meg, sőt, 45 százalékuk a tavalyinál jobb minőségű felszerelést vásárol.

Jellemzően növekedéssel számolnak a családok a tanév közben várható költségek terén: azok a háztartások, ahol csak általános iskolás gyermek van, 37 ezer helyett 44 ezer forinttal számolnak havonta. A középiskolás gyermekek esetében 57 ezer helyett 53 ezer forintra, míg a felsőoktatásban tanulóknál jelentősen többre, 105 ezer helyett 142 ezer forintra becsülik a családi költségvetés várható kiadásait. A többlet költségek különórák, az utazás és lakhatás drágulása, valamint a tandíjra költött összeg miatt is nő, de kiugróan nagy értékű tételnek számítanak a felsőoktatásban tanulók informatikai eszközei, amelyek a tavalyi 11 ezer helyett idén már havi 24 ezer forintot is felemésztenek.

A kutatást a Budapest Bank megbízásából a GfK végezte idén nyáron, a legalább egy iskolás gyermekkel rendelkező szülők körében, 600 fős mintán.

Fotó: Pixabay
MTI
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ezek voltak a legnépszerűbb szakok a keresztféléves felvételin

A legtöbb keresztféléves hallgatót a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vette fel. Teljes cikk

Tényleg feleződött az alacsony végzettségűek száma Magyarországon?

Sztojka Attila államtitkár szerint egy évtized alatt csaknem 47 százalékkal csökkent a legfeljebb nyolc általánost végzettek száma, és több mint... Teljes cikk

Külföldi egyetemek, kutatói karrier: új lehetőségeket mutattak be az Educatión

A magyar fiatalok külföldi ösztöndíj-lehetőségeinek bővüléséről, valamint a hazai kutatók számára folyamatosan szélesedő kutatói... Teljes cikk