kapubanner for mobile

Balatoni Katalin: a pedagógusok digitális mentorok, lelki támaszok, kreatív alkotók

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az oktatás stratégiai ágazat, ami nemcsak egy politikai tételmondat, hanem a mindennapok valósága, mert egy ország jövője az iskolapadban kezdődik - hangoztatta Balatoni Katalin, a pedagógiai innovációk előmozdításáért és a családbarát oktatási környezet erősítéséért felelős miniszterelnöki biztos csütörtökön Győrben.

Balatoni Katalin a Győri Tankerületi Központ pedagógusnapi rendezvényén köszöntőjében közölte: a nemzet versenyképessége, tartása, emberi minősége azon múlik, hogyan tanítanak a pedagógusok, és hogyan bánnak azokkal, akik tanítanak.

Pedagógusnak lenni hivatás, ami hosszú távon határozza meg a társadalom erejét - mondta, kiemelt feladatnak nevezve, hogy ez a hivatás ne csak morális értelemben legyen megbecsült, hanem anyagi és társadalmi értelemben is.

A miniszterelnöki biztos kiemelte:

a kormány ezért indította el azt a történelmi mértékű béremelést, amelynek célja, hogy anyagi értelemben is méltó helyre kerüljön a pedagógusok munkája.

A tanári életpálya megerősítése nemcsak az oktatás minőségét javítja, hanem azt is biztosítja, hogy a fiatalok ismét meggyőződéssel válasszák ezt az utat, mert ez olyan hivatás kell, hogy legyen, amelyhez a társadalom minden tagja tisztelettel viszonyul - mondta.

Pedagógusnak lenni nemcsak szakmai kihívás, hanem emberi próbatétel is. Ez a hivatás az egyik legjelentősebb a nemzet életében - emelte ki Balatoni Katalin.

Kitért arra is, a gyorsan változó világban az oktatás feladata, hogy ne csak kövesse a változást, hanem vezesse is, így a pedagógusok már nemcsak ismeretátadók, hanem digitális mentorok, lelki támaszok, kreatív alkotók is.

A miniszterelnöki biztos szerint az oktatás kihívásai új megoldásokat kívánnak, és az innováció nem csupán technológiai kérdés, hanem szemlélet. A jövő iskolája a nyitottság, a kreativitás és az együttműködés terepe.

A pedagógusok nemcsak tanítók, hanem olyan emberek, akik képesek hidat építeni gyermek és szülő, család és intézmény, múlt és jövő között - hangoztatta, hozzátéve, hogy

a családbarát iskola pedig nem egy különleges program, hanem olyan hozzáállás, amelyben a pedagógus, a szülő és a diák partnerként tekint egymásra, ahol az együttműködés napi gyakorlat.

Beszédében Balatoni Katalin a kormány nevében megköszönte a pedagógusok elkötelezettségét.

Az ünnepségen kiemelkedő munkájáért a Belügyminisztérium miniszteri elismerő oklevelét vette át Sulyokné Kelemen Judit, a Győri Radnóti Miklós Általános Iskola igazgatója, Szöllősi Zoltánné, a Győri Nádorvárosi Ének-zenei Általános iskola igazgatója, valamint Kiss Béla, a Gönyűi Széchenyi István Általános Iskola igazgatója.

Balatoni Katalin kiemelte, hogy

a pedagógus nem egyszerűen tudást átadó, hanem jellemformáló, közösségépítő és példamutató személyiség.

Az idei díjazottak pedig méltó képviselői ennek az eszmének, munkájuk nyomán erősebbé válik nemcsak egy iskola, egy város, hanem az egész nemzet.

Íme az EU egyik legnőiesebb szakmája – Magyarország élbolyban

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek