kapubanner for mobile

Érje el a nettó minimálbér a létminimum szintjét

A Magyar Szakszervezeti Szövetség célja, hogy 2018-ig a nettó minimálbér elérje a létminimum szintjét. A jövő évi minimálbérről még nincs megállapodás, amelyben ha nem sikerül előrelépni, akár nyomásgyakorló eszközök alkalmazása is szóba kerülhet a szakszervezetek részéről.

A mai alacsony bérszínvonal gátja egy nagyobb arányú gazdasági növekedésnek Magyarországon, ezért fontos a bérek felzárkóztatása, ami pozitívan hatna a belső fogyasztásra, ezáltal a gazdaság versenyképességére is - mondta Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke.

Az évértékelő interjúban az elnök kifejtette: nem érdeke a szakszervezeteknek, hogy olyan béremelésbe vigyék be a munkáltatói oldalt, ami munkahelyek elvesztésével jár. Olyan megoldásokat keresnek a foglalkoztatókkal és a kormány képviselőivel folytatott bértárgyalások során, amivel életminőség-javulást érhetnek el, foglalkoztatás-vesztés nélkül - mondta.

Pozitívan értékelte, hogy a kormány rájött: a költségvetést illetően az adótörvényeket együtt kell tárgyalni a minimálbérrel. A kormányoldal már most kezdeményezte a tárgyalások megkezdését a 2017. évi bérekről, mivel várhatóan márciusban benyújtják a 2017-es költségvetési törvényjavaslatot a parlamentnek.

A MaSzSZ stratégiai célja a tárgyalások során, hogy 2018-ig a nettó minimálbér elérje a létminimum szintjét. Jelenleg a munkáltatói oldal 3 százalékos béremelést tart elfogadhatónak, a szakszervezetek a minimálbér 9, a garantált bérminimum 13 százalékos emelését tűzték ki célul. A szakszervezeti vezető előrelépésként értékelte, hogy Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára egy televíziós műsorban azt mondta, hajlandóak érdemben növelni a 3 százalékot, ha a szakszervezetek is elmozdulnak eredeti álláspontjuktól.

Kordás László hangsúlyozta: a bértárgyalásokon a kormány nem tekinthet külső szemlélőként az eseményekre, mivel a legnagyobb, több mint 700 ezer embert foglalkoztató munkáltató az országban. Sok szociális ellátás, járulékok kiszámítása a minimálbérhez kötött, ami hatással van az adótörvényekre és a költségvetésre is. Mivel ezeket a törvényeket már elfogadták a jövő évre, a szociális partnereknek nincs már mozgásterük álláspontjaik alakításában. "Mi elmentünk a falig" - fogalmazott. Megjegyezte: volt már példa arra, hogy év közben módosították a költségvetést és az adótörvényeket, lépcsőzetesen valósították meg a minimálbér-emelést, ágazatonként különböző időpontokban életbe léptetve, hogy a vállalkozók fel tudjanak készülni a változásra.

Ha nem lesz előrehaladás a minimálbér ügyében a jövő héten, elképzelhető a szakszervezeti oldalról nyomásgyakorló eszközök alkalmazása, amiről a jövő heti elnökségi ülésen döntenek - mondta az elnök.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hiába az AI-láz: a magyar vállalatok 77%-a még semmit nem lát a megtérülésből

15 éves mélypontra zuhant a magyar cégvezetők növekedési bizalma: mindössze 31% vár bevételbővülést, miközben a vállalatok 77%-a még nem lát... Teljes cikk

A KPI-okon túl: a művészet feltárja a csapatod igazi erejét

A sikeres vállalatok felismerték, hogy a hagyományos pénzügyi mutatók nyomon követése már nem elég a fenntartható növekedéshez. Mérni kell az... Teljes cikk

Íme a 4 napos munkahét sikersztorija – amit a legtöbb cégvezető nem szívesen hall meg

Hollandia szépen csendben a négynapos munkahét élharcosává vált: 32 órás hét, teljes bér és javuló megtartás. Ugyanakkor az OECD szerint a... Teljes cikk