Erre kell figyelni a cégeknek, ha nagy összeget fogadnak el egy ügyféltől
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSzeptember 30-ig a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozás elleni új törvénynek megfelelően számos cégnek új belső szabályzatot kell készítenie - írja az MTI.
A vallalkozokforuma.hu szakértője, az Írisz Office Könyvelő, Tanácsadó Zrt. hívta fel erre a figyelmet, közleményük szerint a hitelintézetek, pénzügyi szolgáltatók mellett kötelező feladataik vannak többek között az ingatlanügylettel kapcsolatos tevékenységet végzőknek, a játékkaszinót, kártyatermet működtetőknek, az ügyvédeknek vagy például az árukereskedőknek is, amennyiben 2,5 millió forintot elérő vagy meghaladó összegű készpénzt fogadnak el.
A szolgáltatóknak ellenőrizniük kell az ügyfél, illetve képviselője személyazonosságát, értékelniük kell az ügyféllel kapcsolatos kockázatokat, azok elkerülésének, csökkentésének leghatékonyabb módszereit, és az adatokat haladéktalanul továbbítaniuk kell az erre a célra létrehozott központi nyilvántartásba. Az ügyfél-átvilágítás során rögzített adatokat nyolc évig meg kell őrizniük.
Az ügyfél átvilágítást kötelező végrehajtani az üzleti kapcsolat létesítésekor, a 3,6 millió forintot elérő vagy meghaladó összegű ügyleti megbízás teljesítésekor, árukereskedő esetében a 2,5 millió forintot elérő vagy meghaladó összegű ügyleti megbízás készpénzben történő teljesítésekor, 300 ezer forintot meghaladó összegű pénzátutalás teljesítésekor.
Távszerencsejátéknak nem minősülő fogadás esetében 600 ezer forintot elérő vagy meghaladó összegű nyeremény kifizetésénél, illetve 600 ezer forintot elérő vagy meghaladó összegű játékosi egyenlegről történő kifizetés teljesítésekor ugyancsak kötelező az átvilágítás. Kötelező pénzmosásra vagy terrorizmus finanszírozására utaló adat, tény vagy körülmény felmerülése esetén is, feltéve, hogy az átvilágításra még nem került sor, továbbá akkor is, ha a korábban rögzített ügyfélazonosító adatok valódiságával vagy megfelelőségével kapcsolatban kétség merül fel.
A szolgáltató vezetője, foglalkoztatottja és segítő családtagja pénzmosásra, terrorizmus finanszírozására, vagy dolog büntetendő cselekményből való származására utaló körülménynél köteles az e célra kijelölt személynek bejelenteni az ügyfélről rögzített adatokat, rendelkezésre álló dokumentumokat, amelyeket az továbbít a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV).
Amennyiben a szolgáltató tudomására jut, hogy az ügyfél Magyarországon olyan pénzeszközzel vagy gazdasági erőforrással rendelkezik, amely pénzügyi és vagyoni korlátozás alatt áll, haladéktalanul köteles ezt a kijelölt személynek bejelenteni, és a bejelentést követő 4 munkanap alatt nem teljesíthet olyan ügyletet, amely korlátozás alatt álló vagyont érinthet.
Azoknak a szolgáltatóknak, akik tevékenységüket az új törvény hatályba lépése, azaz 2017. június 26-a előtt megkezdték, szeptember 30-ig, minden más szolgáltatónak pedig a tevékenység megkezdéséig kell elkészíteniük pénzmosás elleni belső szabályzatukat.
MTI

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?