Erzsébet-utalvány: hipermarketekben nem lehet felhasználni
Hideg és meleg étkezésre, tehát éttermekben és élelmiszerboltokban is be lehet majd váltani idén a rövidesen bevezetésre kerülő Erzsébet-utalványt, az új étkezési jegyet - közölte a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. ügyvezető igazgatója egy, a témában tartott csütörtöki budapesti konferencián.
Az Erzsébet-utalványokat 300, 400, 500, 600 és 1.000 forintos címletekben gyártják le, a munkáltatók ezek közül választhatnak majd. Az ügyvezető jelezte azt is, hogy néhány hónapon belül megjelenik majd az Erzsébet-utalvány plasztikkártya változata is, ám az továbbra sem lesz kötelező, így az elektronikus és a papír alapú jegyrendszer párhuzamosan él majd egymás mellett. Közölte: azokban a boltokban, éttermekben, üzlethálózatokban lehet majd beváltani az Erzsébet-utalványokat, amelyekkel a NÜSZ szerződést kötött. Jelezte: "hipermarket-láncokkal" nincs megállapodásuk.
Utalt arra is, hogy az Erzsébet-utalványok forgalmazásának eredményét - az idén várhatóan mintegy 10 milliárd forintot - az úgynevezett Erzsébet program keretében olyan szociális célokra fordítják, mint például a Soltész Miklós államtitkár által délelőtt bejelentett üdülési pályázatok. Arról is beszélt, hogy az MNÜA az üdülési csekkek kibocsátását befejezte, és hogy a csekkeket a Széchenyi Pihenő Kártya (más néven SZÉP-kártya) váltja fel. Közölte, számításaik szerint még mindig közel 11 milliárd forint értékben van "kint" üdülési csekk, ezért az MNÜA kuratóriuma úgy döntött, azok felhasználhatósági határidejét 2012. december 31-éig meghosszabbítja.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy juttatás, amely a munkavállalónak adómentes, a munkáltatónak olcsóbb, mint a béremelés - mégis sokan nem tudnak róla. A 35 év alatti... Teljes cikk
Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben találkozni az ügyfelekkel: a friss kormányrendelet jelentős adóterhet vesz le... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az elmúlt években a magasabb keretet adók aránya növekszik. Teljes cikk
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 1 hónapja
- Egy fizetőkártya, amely a valódi céges közösségépítés eszköze 2 hónapja
- Megjelent a rendelet, eddig az összegig adómentesek az üzleti ebédek - mutatjuk a részleteket! 3 hónapja
- Így alakulhatnak a cafeteria keretek 2026-ban 3 hónapja
- Így nőtt a SZÉP-kártya felhasználása az év végén 4 hónapja
- Cafeteria 2026 5 hónapja
- Cafeteria kisokos 2026 5 hónapja
- Újra lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert vásárolni 5 hónapja
- Hatalmas könnyítés jön: ilyen élelmiszereket vehetünk újra SZÉP-kártyával 5 hónapja
- A minimálbér emelése mindent borít. Az év végi bértervezést is 6 hónapja
- Hideg élelmiszer is vásárolható a SZÉP-kártyával 6 hónapja

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?